Drogdíler családot lepleztek le Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Elfogtak egy székesfehérvári családot, mert drogdílerként tevékenykedtek. Egy előzetes letartóztatásban lévő férfi feleségéről, sógoráról, sógornőjéről és anyósáról derült ki, hogy kábítószerrel kereskednek, kézrekerítésükben két közép-dunántúli drogkereső kutya is részt vett. Az anyóst, annak vejét, továbbá a családdal kapcsolatot tartó terjesztőt előzetes letartóztatásba helyezték.
Vágólapra másolva!

Családi drogvállalkozást lepleztek le Székesfehérváron: egy kábítószerrel való visszaélés miatt előzetesen fogva tartott férfi feleségéről, sógoráról, sógornőjéről és anyósáról derült ki, hogy drogdílerként tevékenykednek. A székesfehérvári nyomozók kedden hajnalban rajtaütésszerűen fogták el a családtagokat és a velük kapcsolatban álló drogfogyasztókat, összesen 11 embert. Kábítószer-kereső kutyák segítségével harminc rendőr egyszerre tíz helyszínen tartott házkutatást.

A családi drogvállalkozás több mint egy éve üzemelt. A terjesztőtől legutóbb ezer szem ecstasy tablettát vett át és adott tovább a család.

A lakásokban, házakban, garázsokban, autókban, valamint az előzetesben levő férfi anyósának tulajdonában levő szexshopban végzett házkutatások során a kábítószer-kereső kutyák - Fater, valamint a Vám és Pénzügyőrség Közép-dunántúli parancsnokságának Rabe nevű kutyája - több helyen szimatolták ki a kábítószert. Az anyós táskájából például 21 kétes eredetű tabletta került elő, a lánya lakásában 50 hasonló tablettát találtak a nyomozók. Több helyen kerültek elő tablettadarabok, illetve a kábítószer-fogyasztás során használt eszközök.

A Székesfehérvári Városi Bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a fogva tartott férfi anyósát, annak vejét, valamint a családdal kapcsolatot tartó fő terjesztőt.