Vágólapra másolva!
Elrendelte a népszavazást a parlament a képviselők költségtérítéséről. Mást nem is tehetett, hiszen a kezdeményezők több mint 600 ezer aláírást gyűjtöttek össze azért, hogy a képviselőknek számlákkal kelljen igazolniuk a költségtérítés felhasználását. Az MSZP megpróbálja megelőzni a népszavazást.
Vágólapra másolva!

Elrendelte a népszavazást keddi ülésén az Országgyűlés a képviselői költségtérítésekről. A döntés értelmében a referendumon a választóknak a következő kérdésre kell választ adniuk: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?"

A határozati javaslatot 360 képviselő támogatta, hárman - az MSZP-s Borenszki Ervin és Géczi József Alajos, illetve a volt MDF-es, jelenleg független Pettkó András - tartózkodtak. Országgyűlés ebben az esetben nem tehetett mást, mint hogy elrendelte a referendumot, hiszen a népszavazást kezdeményező Seres Mária több mint 600 ezer aláírást gyűjtött össze, amelyeknek hitelességét az Országos Választási Iroda igazolta.

A képviselők jelenleg - illetményük mellett - két jogcímen jogosultak költségtérítésre: a költségátalány a lakóhelyük, illetve választókörzetük és Budapest távolságától függ, összege 162 és 371 ezer forint között változik, emellett pedig 115 ezer forint szállásköltség-térítésre is jogosultak. A jelenlegi szabályok szerint a költségtérítés felhasználását nem kell számlákkal igazolni, azt a képviselők nyilatkozata alapján fizeti ki az Országgyűlés hivatala.

Az MSZP-frakció önálló indítványt nyújt be a képviselői költségtérítések rendezésére - közölte kedden, a parlamenti szavazás után Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Az önálló indítványt a szocialisták Göndör szerint azért nyújtják be, hogy most ne kelljen milliárdokat költeni népszavazásra.