Kiraboltak egy bankfiókot Budapesten

Vágólapra másolva!
Fenyegetésképpen a plafonba lőtt, majd az átadott pénzzel elmenekült az a bankrabló, aki a főváros XVII. kerületében támadott meg egy bankfiókot szerda délután. Alig pár órával korábban egy másik budapesti bankot próbáltak meg kirabolni, ott a biztonsági őr lőtt, elijesztve ezzel a rablót. A rendőrség szerint nem a hoppon maradt rabló tört be később a másik bankba.
Vágólapra másolva!

Kiraboltak egy bankfiókot szerda kora délután Budapesten a XVII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Egy ismeretlen férfilépett be a bankba, majd leadott egy figyelmeztető lövést a plafonba, és a pénz átadását követelte. A fiók alkalmazottai átadták a pénzt, amivel a férfi elmenekült a helyszínről. Személyi sérülés nem történt, a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.

Szerdán a délelőtti órákban is megpróbáltak kirabolni egy bankot Budapesten, de azt a biztonsági őr megakadályozta azzal, hogy figyelmeztető lövés adott le. Erről bővebben itt olvashat. A BRFK sajtóügyeletese, Sass Oszkár az [origo] kérdésére elmondta: a rendőrség megvizsgálta a két esetről készült felvételeket, és ennek alapján úgy tűnik, hogy a két cselekményt nem ugyanaz a személy követte el.