A várható nyugtalanságról is beszélt Sólyom és Bajnai

Vágólapra másolva!
Családpolitikáról, Kiss Péter szerepéről, a cigányság problémáiról és a várható társadalmi nyugtalanság kezeléséről beszélt szerdai találkozóján Sólyom László köztársasági elnök a kedden megválasztott új miniszterelnökkel, Bajnai Gordonnal. Sólyom azt ígérte: együttműködik a kormánnyal.
Vágólapra másolva!

A kedden hivatalba lépett új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután megbeszélést tartott Bajnaival a Sándor-palotában. A másfél órás találkozó után Sólyom azt mondta: az ország érdekében szerencsésebb megoldásnak tartotta volna az előre hozott választásokat, de "feltett szándéka", hogy ellátja minden alkotmányos kötelezettségét, így azt is, hogy az államfő együttműködik a kormánnyal. Sólyom közölte, a köztársasági elnöknek nincs alkotmányos lehetősége arra, hogy feloszlassa a parlamentet.

Sólyom üdvözölte, hogy vannak olyan tárcák, amelyek válságkezeléssel foglalkoznak majd, és kabinetszerűen, külön fognak működni. A köztársasági elnök arra kérte Bajnait, gondolják végig, hogy a gyesen és a gyeden kell-e spórolni, mert szerinte a gyereket vállaló és kisgyerekes családok rétege az utolsó, amelyhez hozzá lehet nyúlni.

A köztársasági elnök azt is megkérdezte az új miniszterelnöktől, mit jelent az, hogy Kiss Péter a miniszterelnök politikai helyettese. Sólyom szerint Bajnai erre azt válaszolta, hogy ez egy társadalompolitikai szerep, Kiss Péter a "híd" szerepét látja el a kormány és az MSZP között. Sólyom megemlítette: az új miniszterelnök segítségét kérte abban, hogy minél hamarabb meg lehessen választani a Legfelsőbb Bíróság elnökét.

Az államfő azt mondta: reméli, hogy végre lesz koncepciója a magyar külpolitikának, tisztázzák az euroatlanti és az orosz viszony jellegét. Sólyom azt is kérte az új kormánytól, hogy legyen világos szomszédságpolitikája. Sólyom kijelentette, nem mehet el a kormány a cigányság problémái mellett, ha a szociális helyzet romlik, az a cigányságot még inkább fogja érinteni, mint eddig.

Beszéltek arról is, hogy mi lesz a várható társadalmi nyugtalansággal az új kormány megválasztása miatt - mondta Sólyom, aki szerint alapvető, hogy "a lehető legtökéletesebb alkotmányos rendben" nyilváníthassa ki mindenki a véleményét. Az államfő felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte a tüntetők egy kisebb csoportja erőszakosabb, mint eddig volt, és ez ellen minden eszközzel fel kell lépni, az azonban üdvözlendő, hogy a tüntetők egy része elhatárolódik ettől az erőszakos csoporttól.

Bajnai Gordont kedden választotta miniszterelnökké a parlament többsége, miután 204 képviselő megszavazta a konstruktív bizalmatlansági indítványt.