Az MTI szerint az SZDSZ-frakció csütörtöki ülésén szóba kerül annak a három képviselőnek az ügye, akik nem szavaztak a Bajnai Gordon kormányfői kinevezéséről szóló bizalmatlansági indítványról. Fodor Gábor pártelnök korábban azt mondta, nem kell büntetéstől tartaniuk a renitenseknek.

Frakcióülést tart az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja csütörtökön, ahol a kedden az Országgyűlésben szavazásra bocsátott konstruktív bizalmatlansági indítványról nem szavazó képviselők ügye is napirendre kerül - írja az MTI meg nem nevezett szabad demokrata forrásokra hivatkozva.

Az MTI úgy tudja, hogy a napirendben eredetileg csak az szerepelt, hogy a liberális politikusok megismerhetik Bajnai Gordon kormányprogramjának egy, a miniszterelnök által kedden számukra bemutatottnál részletesebb változatát, majd vitát is folytathatnak róla. Kóka János frakcióvezető azonban szerda este arról értesítette a képviselőcsoport tagjait, hogy a napirendet kiegészíti a keddi konstruktív bizalmatlansági indítványról nem szavazó képviselők ügyével, illetve napirendre kerül Gulyás József esete is, aki szerdán a nemzetbiztonsági bizottságban tartózkodó szavazatot adott le, amikor Ficsor Ádámról titkosszolgálati miniszterjelöltről kellett állást foglalnia. A miniszter így nem is kapta meg a szükséges többséget.

A konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán a szabad demokrata frakcióból Gulyás József mellett Béki Gabriella és Velkey Gábor sem nyomott gombot. A frakcióülésen pénzbüntetéssel, parlamenti tisztségeikből való visszahívással vagy akár a képviselőcsoportból való kizárással is sújthatják őket. Fodor Gábor pártelnök két hete szombaton az SZDSZ vezetésének ülése után azonban azt mondta, a pártvezetés döntésével ellentétesen szavazó képviselőknek nem kell retorzióktól tartaniuk.

Kedden a három képviselő arra kérte a frakciót, hogy az SZDSZ testületeinek döntése ellenére ők kapjanak felmentést a kötelező szavazás alól, de ezt az engedményt nem kapták meg. A szavazás közben mégsem nyomtak gombot.

Az MTI úgy tudja, hogy a szabadságon lévő Fodor Gábor pártelnök nem vesz részt a csütörtöki frakcióülésen.