Egy férfi megölte, majd feldarabolta nagybátyját és azért, hogy leplezze tettét, több napon keresztül égette a holttestet. A férfi beismerte tettét.

Kilenc évvel ezelőtti emberölésre derített fényt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság: a gyanú szerint egy férfi megölte, majd feldarabolta és több napon keresztül égette nagybátyja holttestét. A férfi más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatását töltötte, amikor a gyanú felmerült.

A férfit tavaly azzal gyanúsították meg, hogy otthonában megverte anyját, majd forró olajjal öntötte le. A nő súlyos sérülést szenvedett. Az ügy kapcsán végzett tanúkutatások és adatgyűjtés nyomán derült fény a kilenc évvel ezelőtti gyilkosságra.

A nyomozók szerint a férfi még 2000-ben lakhelyén szóváltásba keveredett anyja testvérével, amelynek során olyan súlyosan bántalmazta a 49 éves férfit, hogy az a helyszínen meghalt. A gyanúsított azért, hogy a tettét leplezze, a holtestet feldarabolta és több napon keresztül égette.

A rendőrség azt mondta, a férfi kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését.