Takarékossági csomaggal indított a Bajnai-kormány

2009.04.17. 16:57

A Bajnai-kormány első hivatalos ülésén pénteken elfogadta a már korábban bejelentett rendelkezéseket a miniszterek és az állami vezetők fizetésének a csökkentéséről. Új szabály, hogy az állami vezetők szabadságát nem lehet majd pénzben megváltani. A kormányfő megtartotta a Gyurcsány-kormány két kormánybiztosát, de egy új, válságkezelési intézkedésekkel foglalkozó biztost is kinevezett.

Takarékossági csomagot fogadott el a kormány, "az állam magán kezdje a takarékoskodást" jegyében - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken, Bajnai Gordon kormányának első hivatalos ülése után. Mint mondta, a kormány a lehető leghamarabb az Országgyűlés elé terjeszti a törvénymódosítást, amely szerint a régi és az új miniszterek fizetése 15 százalékkal csökken. Módosítanák az állami vezetőkről szóló törvényt is, hogy megszűnjön az a lehetőség, miszerint a miniszterelnök az államtitkároknak járó fizetést maximum 30 százalékkal megváltoztathatja.

A kormány pénteki döntése értelmében a miniszterek és az államtitkárok a jövőben hivatali idejük alatt nem kaphatnak jubileumi juttatást. Arról is döntöttek, hogy 50 százalékkal csökken a hivatalos külföldi utak napidíja; emellett új szabály, hogy a jövőben nem lehet pénzben megváltani a ki nem vett szabadságot. Az MTI úgy tudja, ez az állami vezetőkre vonatkozik. A jelenlegi szabályok szerint azoknak az állami vezetőknek is meg kellene váltani pénzben a szabadságát, akik folytatják munkájukat az új kormányban. A kormány ezért olyan módosítást terjeszt elő, amely szerint az állami vezetők - miniszterek, államtitkárok és szakállamtitkárok - szabadságát nem lehet pénzben megváltani, ugyanakkor a ki nem vett szabadságok nem vesznek el, azokat továbbra is kivehetik.

A takarékossági intézkedések mellett a kormány első olvasatban tárgyalta a válságkezelő terv nyersanyagát is, amelyről vasárnap hozza meg végső döntést. Vasárnapig a frissen kinevezett miniszterek is át fogják tanulmányozni a tervezetet, amelyhez még hozzátehetnek javaslatokat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Először ül össze a kormány (További fotókért kattintson a képre!)

A korábban kinevezett államtitkárok mellett három kormánybiztost is kinevezett a kormányfő: Baja Ferencet - aki az államtitkári poszt mellett egyben kormánybiztos is, továbbá Suchman Tamást és Hegedüs Dórát. Közülük ketten eddig is ezt a tisztséget látták el, Hegedüs Dóra egy új, most létrehozott kormánybiztosi poszton a válságkezelő intézkedések végrehajtását koordinálja. Suchman az országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósításáért felelős kormánybiztos maradt, Baja Ferenc pedig az infokommunikációért felelős kormánybiztos.

A kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett arra a kérdésre, hogy miért vett részt a kormány ülésén az MSZP-s Ujhelyi István, azt válaszolta: "egyelőre meghívottként volt jelen, az államtitkárok köre bővülhet". Az MTI úgy tudja, hogy várhatóan Ujhelyi István lesz az államtitkár a Miniszterelnöki Hivatalban Molnár Csaba miniszter mellett. Az MTI információ szerint eldőlt: Keller Lászlót, a Pénzügyminisztérium államtitkári posztján Katona Tamás váltja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK