Tiszalökön szerda éjjel agyonlőttek egy cigány férfit, amint kilépett a háza ajtaján. A középkorú férfi éppen munkába indult, mikor lelőtték. A rendőrség szerint nem kizárt, hogy az eset kapcsolatban áll a korábbi romák elleni támadásokkal. Tízmillió forintos díjat tűztek ki a nyomravezetőnek.

Szerdán késő éjszaka Tiszalökön lelőttek egy középkorú férfit, amikor kilépett a házából - közölte csütörtök reggel a rendőrség. A férfi a helyszínen életét vesztette. Az ügyben emberölés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás. Az éjjel már elkezdték az adatgyűjtést a rendőrök. Eleinte együtt végezték az adatgyűjtést a helyi rendőrök, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, csütörtökön viszont átvette a nyomozást az NNI.

Gömze Sándor, Tiszalök polgármestere a távirati irodának azt mondta: a gyilkosság a település külterületén, Tiszalök-Újtelepen történt, ahol többnyire cigányok élnek, és az áldozat is cigány volt. A polgármester szerint a férfinek munkahelye volt, rendszeresen dolgozott, és a házban a feleségével élt.

Nem zárja ki a rendőrség, hogy összefüggés van a tiszalöki gyilkosság és más, romák sérelmére elkövetett támadások között, és tízmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben - közölte csütörtök délután Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, mivel az elkövetői módszer hasonló a romák sérelmére az utóbbi hónapokban elkövetett támadásokhoz, így nem zárható ki az etnikai motívum.

Újtelep 2-3 kilométerre található Tiszalöktől - jelentette tudósítónk a helyszínről. Az áldozat egy régi parasztházban lakott. "Harmincvalahány évet letudott a vegyiparban. Dolgos ember volt" - mondta az egyik szomszéd a megölt férfiről. A szomszéd hozzátette, hogy mivel rendezett élete volt a férfinek, ezért azt gondolja, hogy csakis a származása miatt ölhették meg.

Borsi Gyula, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese a gyilkosság helyszínének közelében tartózkodott az este. Az [origo]-nak azt mondta: a lövés este fél tíz körül dördült el, a rendőrség fél órán belül a helyszínre ért a szomszédok hívására. Borsi szerint a férfi, aki "világ életében dolgos ember volt", éppen dolgozni indult, éjjeli műszakba.

Forrás: MTI
További képek a fotóra kattintva!

"Nem politizált, a családjának élt. Egyetlen rossz szót sem lehet rá mondani" - mondta az áldozatról Borsi. A férfinek nem voltak haragosai, uzsoraügyletekhez sem volt semmilyen köze a cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese szerint. Borsi úgy látja: a gyilkosság beleillik az elmúlt időszak romák ellen elkövetett támadásainak sorába: a helyszín ismét egy elhagyatott, településszéli ház volt. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szintén azt mondta: a cigánysor utolsó házában lakott az 53 éves áldozat, aki rendezett körülmények között élt.

Kiss Zsolt, az elhuny veje szerint apósa munkahelyén a megbecsült dolgozók közé tartozott, többször kitüntették, felesége is dolgozik, ő a tiszalöki faipari vállalat dolgozója 20 éve. A lelőtt férfit lánya és két unokája is gyászolja.

Balogh Mihály, a helyi cigány önkormányzat vezetője azt mondta: információi szerint egy 9 milliméteres maroklőfegyverrel mellkason lőtték a férfit. A lövedék végül a garázsajtóba fúródott. A helyi cigány önkormányzat vezetője szerint a mentők mintegy húsz percen keresztül próbálták újjáéleszteni a férfit sikertelenül. Balogh úgy tudja: a rendőrség sürgősségi igazságügyi hatósági boncolást rendelt el, amelyet Debrecenben fognak elvégezni.

Az áldozat a szomszédos település vegyipari üzemében dolgozott már több mint húsz éve, és épp kocsijába készült beszállni, amikor a támadás érte - mondta Balogh. Hozzátette: a férfi szomszédja egy nagy fekete autót látott, amelyből egy magas férfi szállt ki. A szomszéd állítása szerint nem sokkal később hallotta a dörrenést. Az elkövető lesben állhatott Tóth Gábor, a lelőtt férfi sógora szerint.

Csütörtök délelőtt a helyszínelés még tartott a háznál, míg a telep lakói közül mintegy százan a szalaggal elzárt terület mellett beszéltek a történtekről. A helyiek szerint "nagy tűzerejű fegyvert" használt a gyilkos, szerintük ezt bizonyítja a golyó ütötte seb mérete. Az MTI tudósítója szerint érezhetően félő roma emberek azt is elmondták a helyszínen: ők már fél éve kérik, engedjék meg a hatóságok, hogy megszervezzék saját maguk védelmét. Szerintük ugyanis a rendőrségi járőrözés helyett inkább állandó felügyeletre lenne szükség. Többen azt is felvetették, hogy a gyilkosság után le kellett volna zárni a Tiszalökről kivezető nyíregyházi, tokaji és tiszavasvári utat, hogy elfogják a gyilkost.

Hét hasonló ügyben nyomoz az NNI

Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-val kora reggel annyit közölt: vizsgálják, hogy a mostani eset beleillik-e a korábbi, hasonló bűncselekmények miatt folytatott nyomozásba. Az [origo] megkeresésére Bartha kifejtette: azt vizsgálják, van-e kapcsolat romák ellen elkövetett korábbi bűncselekményekkel. Az NNI szóvivője szerint összesen hét hasonló ügyben nyomoznak: a galgaszentgyörgyi, a piricsei, a nyíradonyi, a tarnabodi, a nagycsécsi, az alsózsolcai és a tatárszentgyörgyi támadások miatt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képek a fotóra kattintva!

Tavaly novemberben Nagycsécsen két embert öltek meg: a támadók Molotov-koktéllal felgyújtottak egy házat, és az ablakon keresztül lőttek le két embert, akik azonnal meghaltak. Idén februárban Tatárszentgyörgyön egy kisfiút és az édesapját lőtték agyon, akik égő házukból menekültek, két másik gyermeket pedig megsebesítettek. Az elkövetőket eddig egyik esetben sem találták meg, így a támadók motivációja sem ismert, csak feltételezni lehet, hogy köze van az áldozatok származásához.

A Pest megyei Galgagyörkön tavaly nyáron egy éjszaka rálőttek három, romák lakta családi házra, akkor személyi sérülés nem történt. Piricsén augusztusban dobtak molotov-koktélokat két, szintén romák lakta családi házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára. A hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztán szeptemberben lövéseket adtak le egy házra, amelyben romák aludtak, de személyi sérülés nem történt. A Heves megyei  Tarnabodon szeptember 29-én rálőttek és Molotov-koktélokat hajítottak romák családi házaira. Alsózsolca romatelepén decemberben egy 19 éves fiatalemberrre lőttek rá, miközben fát vágott az udvaron. A férfi életveszélyesen megsérült, élettársát csak súrolta a lövedék.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője [origo] kérdésére csütörtök délelőtt nem adott tájékoztatást arról, hol tart a nyomozás ebben a hét korábbi ügyben, de annyit elmondott: az NNI-nek egyelőre egyetlen esetben sincs gyanúsítottja.

Csorba Csaba, a Tatárszentgyörgyön lelőtt férfi édesapja azt mondta: a rendőrség a hozzátartozóknak sem ad felvilágosítást a nyomozás állásáról. Az apa szerint a rokonok úgy sejtik: gyanakszanak valakire a nyomozók a tatárszentgyörgyi ügyben, de még nem "száz százalékig" biztosak a dolgukban, ezért nem mondanak semmit.