Csütörtökön leteheti az esküt Hunvald utóda

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Választási Bizottság vasárnap úgy döntött, hogy Kivágó Iván Györgyné veheti át Hunvald György helyét a fővárosi közgyűlés szocialista frakciójában. Kivágó a közgyűlés csütörtöki ülésén leteheti a képviselői esküt, így már aznap elfogadhatják a főváros költségvetését.
Vágólapra másolva!

Kivágó Iván Györgyné veheti át Hunvald György helyét a fővárosi közgyűlés szocialista frakciójában - erről döntött vasárnap a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).

Tiba Zsolt főjegyző, a Fővárosi Választási Iroda vezetője az MTI-nek elmondta: ha nem érkezik kifogás a döntés ellen, akkor a törvényben előírt határidő letelte után, szerda délután kiadják az új képviselőnek a mandátumát. Kivágó Iván Györgyné a közgyűlés csütörtöki ülésén leteheti a képviselői esküt.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke az MTI-nek szombaton azt mondta: az elnökség egyhangúlag javasolta a párttanácsnak, hogy Kivágó Iván Györgyné, a XXIII. kerület alpolgármestere legyen Hunvald utóda. A párttanács formálisan hétfőn hozza meg a döntését, de a testület tagjaival folytatott telefonos egyeztetés alapján az MSZP már szombaton bejelentette az FVB-nél az új jelöltet.

Molnár közölte: a szoros határidők miatt választották ezt a módszert, mivel csak így érhető el, hogy már csütörtökön elfogadják a főváros költségvetését.

Hunvald február 12-e óta van előzetes letartóztatásban hétrendbeli csalás és kétrendbeli csalás kísérletének gyanújával. A polgármestert azzal gyanúsítják, hogy ismerősöknek, rokonoknak utalt ki kedvezményesen lakásokat, illetve több kerületi ingatlant törvénytelenül becsültek fel, mielőtt külföldi befektetőknek értékesítették volna. Az erzsébetvárosi önkormányzatot az ingatlanügyletekkel 970 millió forintos kár érte a főügyészség szerint.

Hunvald letartóztatásával megszűnt a fővárosi közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíció egyfős többsége. Emiatt a törvényben előírt március 15-ei határidőig nem fogadták el a főváros költségvetését. A több mint 530 milliárd forintos költségvetést csütörtökön akár az ellenzék nélkül is elfogadhatja a közgyűlés, ha Kivágó Iván Györgyné leteszi a képviselői esküt.