Ablakon át szökött meg egy vádlott a bíróságról

2009.04.27. 17:29

Megszökött egy vádlott a szegedi bíróságról, miután öt év börtönre ítélte a bíró. Az orgazdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt elítélt férfi a bíróság földszinti ablakán ugrott ki még öt nappal ezelőtt. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, de eddig nem tudták elfogni.

Az ítélethirdetést követően megszökött egy öt év börtönre ítélt vádlott a Szegedi Városi Bíróságról. A férfi, akit többek között hivatalos személy elleni erőszakkal vádoltak, a tárgyalóterem földszinti ablakán keresztül menekült el. A szökés öt napja történt, de a férfit eddig nem sikerült elfogni - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese.

A férfi még végighallgatta az ítéletet és indoklását. Hallotta azt is, amikor a bíró előzetes letartóztatásáról döntött - ekkor azonban menekülni kezdett. Amint egy rendőr elindult felé, feltépte a tárgyalóterem földszinti ablakát, kiugrott az utcára, és elmenekült. Az ablak résnyire nyitva volt, hogy szellőzzön a helyiség - mondta Cseh Attila.

A bíróság biztonsági őre látta, amint a szökevény beugrott egy autóba, amely ezután nagy sebességgel elhajtott. A jármű rendszámát megjegyezte a biztonsági őr, és jelezte a rendőröknek. A férfi ellen nemzetközi és európai elfogatóparancsot is kiadtak, és nagy erőkkel kezdték keresni, eddig azonban nem bukkantak nyomára.

A férfit a tárgyaláson bűnösnek találták, a vád jövedéki orgazdaság, közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak volt. Az első fokon döntő bíró öt év börtönre és ötmillió forint pénzbüntetésre ítélte - mondta a bíróság elnökhelyettese.

Hasonló szökés tavaly novemberben történt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Kábítószerrel visszaélés miatt ítélték többéves fegyházbüntetésre az egykori olimpiai bajnok birkózót, Farkas Pétert és testvérét, az ítélethirdetés közben azonban mindketten megszöktek. Először a sportoló testvére, majd Farkas Péter is eltűnt a bíróság épületéből, miközben a tárgyaló előtt rendőrök voltak. (Az esetről bővebben itt olvashat.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK