Kedd éjfélkor lejár a metróvita ultimátuma

Vágólapra másolva!
Kedd éjfélig egyeztet a 4-es metró alagútját fúró koncorcium és a BKV arról a 35 milliárdos többletkövetelésről, amelyet az építő követel a munka folytatásáért cserébe. A csaknem két hete tartó metróvitában szabott ultimátum kedden jár le.
Vágólapra másolva!

A határidő lejártáig, kedd éjfélig egyeztet a BKV a 4-es metró alagútját építő Bamco konzorciummal az építő által benyújtott 35 milliárd forintos többletigényről - tudta meg az MTI hétfőn meg nem nevezett városházi forrásokból. Az MTI úgy értesült, hogy a Főpolgármesteri Kabinet ülésén Demszky Gábor már arról is beszélt, hogy nem csak tárgyalni kell, hanem el kell indítani a beruházás különböző helyszínein a balesetmentes közlekedést biztosító lépéseket, arra az esetre, ha leállna az alagútfúrás.

A BKV és az építő konzorcium közti vita lehetséges megoldásáról tárgyalt hétfőn a közlekedési vállalat igazgatósága is. Az MTI városházi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az egyik szakértői anyag szerint nem jár plusz pénz a Bamcónak, sőt túl is fizették a konzorciumot. Ha nem jön létre kedden megegyezés a többletköltségről, szerdán felbonthatják az alagútépítő cég szerződését.

A Bamco április közepén függesztette fel a 4-es metró alagútjának építését, miután benyújtotta közel 35 milliárd forintos többletkövetelését. A koncorciumnak a teljes munkát, vagyis a metróalagút fúrását Kelenföldtől a Baross térig a szerződés szerint hozzávetőleg 62 milliárd forintért kellene elvégeznie. A metró projektigazgatóság szerint a többletkövetelés jogtalan, ezért felszólította a konzorciumot a munka folytatására, 14 napos határidőt szabva, amely 28-án jár le. Ellenkező esetben a BKV felbontja a szerződést. A metróvita lehetséges megoldásairól szóló cikkünket itt elolvashatja.