Megmenekült egy WC-ben hagyott újszülött

Vágólapra másolva!
Az udvari WC-ben megszülte, majd az emésztőgödörben hagyta csecsemőjét egy balkányi nő. Az eltitkolt gyereket férje még időben megtalálta, és kórházba szállították. Az asszony ellen emberölési kísérlet miatt indult nyomozás.
Vágólapra másolva!

Megmentettek egy magára hagyott újszülöttet Balkányban, a gyermeket az anyja titkolt terhességet követően hozta világra - közölte hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség. A gyereket egy 22 éves fiatalasszony balkányi háza udvari WC-jében hozta világra vasárnap, majd az emésztőgödörben hagyta a csecsemőt.

A rendőrség szerint senkinek nem szólt a szülésről, csak annyit mondott, hogy rosszul van és vérzik, de visszautasította, hogy mentőt hívjanak hozzá. A WC-ben nyöszörgő gyermekre a nő férje talált rá, ki tudta emelni, majd az újszülöttet és a nőt is a riasztott mentők szállították a nyíregyházi kórházba.

A megyei főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés kísérletének gyanújával indított eljárást a fiatalasszony ellen. A tizennegyedik életévet be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés vagy annak kísérlete miatt a bíróság tíztől tizenöt évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat.