Még szigorúbb lesz az EU az autósokkal

Vágólapra másolva!
Az EU tíz év alatt akarta felére csökkenteni a közúti balesetek számát, de nem fog összejönni. Magyarországon javulnak az adatok, de még messze az uniós átlag alatt vagyunk. Az EU-s szakértők ezért már a következő évtized közlekedésbiztonsági intézkedéseit tervezgetik, a javaslatok között 120 kilométeres maximális sebesség, alkoholérzékelős indításgátlók szerepelnek.
Vágólapra másolva!

Csupán néhány tagország lesz képes teljesíteni azokat a célokat, amelyeket 2003-ban tűzött ki az EU a közúti balesetek számának visszaszorítására. Az eredeti cél többek között az volt, hogy a 2001-ben körülbelül 54 000 halálos baleset számát 2010-re a felére csökkentsék. Az [origo] megnézte a legfrissebb uniós közlekedési statisztikákat, amelyekből kiderül, hogy a kitűzött célt az unió nem éri el.

A legjobban Luxemburg, Franciaország és Spanyolország szerepel a 27 tagállam közül, ők már 2008-ban is megközelítették a 2010-re kitűzött 50 százalékos csökkenést, és messze a 38 százalék körüli EU-átlag felett járnak a balesetek visszaszorításában. A lista utolsó helyén Bulgária és Románia áll, ezekben az országokban nemhogy csökkent, de nőtt a balesetek száma (a két sereghajtó azonban csak két éve csatlakozott az EU-hoz) - derül ki az uniós baleseti adatbázisból.

Saját ritmusban javítunk

Magyarország 2004-ben, egy évvel a balesetcsökkentési célok kitűzése után csatlakozott az unióhoz. A Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015 című program 2010-re a halálos áldozatok számának 30 százalékos csökkenését irányozza elő, az EU-s 50 százalékos csökkenést 2015-re célozza meg.

A magyar hatóságok többek között a zéró tolerancia és az objektív felelősség bevezetésével is igyekeztek javítani a statisztikákon. Utóbbit tavaly májusban vezették be, előbbit pedig azt megelőzően is többször alkalmazták az átfogó közúti ellenőrzések alkalmával. Az eredményekről januárban számolt be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, aki szerint 2008-ban 700-zal kevesebb súlyos baleset történt, és 266 emberrel kevesebb halt meg az utakon, mint 2007-ben. Erről bővebben ebben a cikkben olvashat.

Az uniós statisztikák szerint Magyarország a tagállamok rangsorának utolsó harmadban áll a halálos balesetek csökkenésének mértékét tekintve. 2008-ban kevesebb mint 20 százalékkal volt kevesebb halálos baleset, mint 2001-ben. Magyarország jól áll mind a gyorshajtások, mind pedig az ittas vezetés miatt történt balesetek számának csökkenését tekintve, de a többi esetben még van tennivaló - közölte múlt héten Komáromi Endre, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésbiztonsági főosztályvezetője.

Több uniós szigorítás jön

Az unió közben, a nem túl biztató eredmények alapján a közlekedés biztonságának további javítását szolgáló intézkedéseken dolgozik, amelyeket a 2010-2020 közötti időszakban vezetnének majd be. Az uniós szakértők több fő területet is kijelöltek, amelyek javításával több halálos balesetet lehetne elkerülni, ezek többek között a gyorshajtás, és az ittas vezetés visszaszorítása, a biztonsági öv és a gyerekülések használatának erősítése, a biztonságosabb utak építése, és biztonságosabb járművek gyártása.

A tervezett intézkedésekről Komáromi is beszélt egy múlt heti sajtótájékoztatón. Az osztályvezető konkrét intézkedéseket is ismertetett, ezek szerint 2010 után többek között százhúsz kilométer per órában határoznák meg az autók maximális sebességét, alkoholérzékelős indításgátlókkal szerelnék fel a teherkocsikat, illetve a visszaeső ittas vezetésen kapott sofőrök autóját, a hátsó ülések biztonsági övének bekötésére figyelmeztető berendezésekkel szerelnék fel az új kocsikat, és a távolsági buszok összes ülésén is kötelezővé tennék a biztonsági övet.

"Túl korai lenne arról beszélni, mi szerepel majd ebben a programban" - írta az [origo] e-mailes megkeresésére Jean-Paul Repussard, az Európai Bizottság energiaügyi és közlekedési igazgatóságának közlekedésbiztonsággal foglalkozó munkatársa. Az uniós tisztviselő szerint az intézkedéseket jövőre hagyhatja jóvá a bizottság, ám előtte még vizsgálják a közlekedésbiztonságra várhatóan kifejtett hatásukat, idén júniusban társadalmi vitára bocsátják, ősszel konferencián is megvitatják a terveket.

A statisztikákról Repussard azt írta, a balesetek számának 50 százalékos csökkentése kollektív cél, vagyis például hiába közelíti meg Portugália a halálos balesetek számának 50 százalékos csökkenését, számos más területen még van hova fejlődniük.