Verekedők tettek tönkre egy lánybúcsút Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
Két férfi okozott verekedést egy nyíregyházi diszkóban tartott lánybúcsún, egyiküket elfogták a rendőrök. Az ittas támadók eltörték a diszkótulajdonos orrát, és üveggel fejbevertek egy 25 éves nőt, de az egyik randalírozónak is megsérült az orra.
Vágólapra másolva!

Két ittas férfi tett tönkre egy lánybúcsút, amelyet Nyíregyháza külterületén, egy diszkóban tartottak. A rendőrség közleménye szerint éjfél után két ittas férfi odament a DJ-pult mögött álló tulajdonoshoz, azt mondták, cigányzenét akarnak hallgatni. A tulajdonos közölte velük, hogy a rendezvény zártkörű, erre bántalmazni kezdték, és azokara a lányokra is rátámadtak, akik távozásra szólították fel őket.

A verekedésben a 41 éves tulajdonosnak eltört az orra, és könnyű sérülést szenvedett egy 25 éves nő, akit üveggel fejbevertek. A bejelentésre érkező járőrök a közelben elfogták az egyik vérző orral menekülő feltételezett tettest, aki még ekkor is agresszíven viselkedett - olvasható a rendőrség közleményében. A 22 éves nyíregyházi férfit megbilincselték, majd kórházba vitték, szombaton pedig kihallgatták. A másik tettest még keresik, a gyanú mindkettejük ellen súlyos testi sértés. (Még több bűnügyi hírt itt talál.)