Szerdán döntenek az MSZP csalásról szóló beadványáról

Vágólapra másolva!
Szerdán dönt a pécsi választási bizottság arról az MSZP-s beadványról, amely szerint csalás történhetett az időközi polgármester választáson. Az MSZP szóvivője már vasárnap arról beszélt, hogy csalásra utaló felvételek jutottak a párt birtokába. Ezeken állítólag az látható, hogy szervezetten szállítják a szavazókat az urnákhoz.
Vágólapra másolva!

Szerdán dönt a pécsi választási bizottság az MSZP hétvégi polgármester-választásról szóló beadványáról - közölte az MTI-vel Papp Judit, a helyi választási iroda vezetője. A testület eredetileg hétfőn ülésezett volna, de úgy határozott, hogy az ügyet más beadványokkal együtt, szerdán tárgyalja.

Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap azt mondta az MTI-nek, hogy megdöbbentő választási csalásra utaló felvételek jutottak a párt birtokába. Ezeket a párt szakértői vizsgálják, ha gyanújuk bebizonyosodik, megteszik a szükséges lépéseket.

A szóvivő további részleteket nem közölt, az MTI úgy tudja, a bejelentés összefüggésben van egy az Index internetes oldalra felkerült videóval. A felvételeken az látható, hogy a rendőrök igazoltatnak egy narancssárga inget viselő férfit, aki embereket szállít egy piros autóval. Később a férfi beszélget Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselővel, illetve Kubatov Gábor fideszes pártigazgatóval.

Az Index szerint a narancssárga inges férfi - aki a Fidesz helyi aktivistája - holmijai közül előkerült egy lista is, nevekkel, címekkel, arra utalva, hogy kiért hova kell mennie. A felvételen a lista nem látható. A rendőrségnek a férfi azt mondta: a kocsiban ülők pecázni indultak, de útközben beugrottak szavazni.

Papp Judit hétfőn beszámolt arról is, hogy a helyi választási bizottság megállapította a polgármester-választás eredményét, ez ellen csütörtök 16 óráig lehet fellebbezni. A 44,14 százalékos részvétel mellett az időközi polgármester-választást Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte. A politikus a szavazatok több mint 65 százalékát szerezte meg, vetélytársa, a szocialista Szili Katalin a szavazatok 34,14 százalékát szerezte meg.