A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) ítélték oda az Év Múzeuma-díjat a múzeumok majálisán, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

A Petfői Irodalmi Múzeum a nyíregyházi Jósa András Múzeumot és a budapesti HM Hadtörténeti Múzeumot megelőzve lett az Év Múzeuma.

Az első helyezett a Nyugat-évforduló és a Reneszánsz évhez kapcsolódó tevékenységek, az elmúlt év programjainak, kiállításainak ötletgazdag, példamutató megvalósításáért érdemelte ki az elismerést - hangsúlyozta Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal társadalmi kapcsolatok igazgatóságának vezetője. A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület által kezdeményezett és szervezett Év Múzeuma pályázatra az idén jóval kevesebben jelentkeztek, mint az előző években, viszont eredményes pályázatok születtek - tette hozzá Deme Péter.

Kihirdették a Vendégbarát Múzeum program nyerteseit is. Ez a program három éve indult el a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére. A nagyközönség szavazatai alapján azok a múzeumok nyerhetik el a díjat, amelyek újszerű, kreatív módszerek segítségével nem csupán új ismeretekkel, hanem élményekkel is megajándékozzák a látogatókat, szórakoztatva tanítanak - mutatott rá Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. marketingvezető-helyettese.

A közönség szavazatai alapján az évi 5 ezres látogatottsági kategóriában az orfűi Malom Múzeum, az 5 és 30 ezer közötti éves látogatói szám kategóriában az esztergomi Duna Múzeum, a legnagyobb látogatottságú intézmények közül pedig a Sóstói Múzeumfalu nyerte el az elismerést, amely pénzjutalommal is jár.