Vágólapra másolva!
Szeptemberben zárt tárgyalással folytatódik a Gergényi Péter korábbi budapesti rendőrfőkapitány ellen indult pótmagánvádas büntetőper. A per a Kossuth tér 2006-os lezárása miatt indult. A hétfői tárgyalást a pótmagánvádló távolléte miatt napolták el.
Vágólapra másolva!

Zárt tárgyalással folytatódik a Kossuth tér 2006-os lezárása miatt Gergényi Péter korábbi budapesti rendőrfőkapitány ellen indult pótmagánvádas büntetőper a Fővárosi Bíróságon.

A Köztársasági Őrezredtől megérkeztek a Kossuth tér lezárásának hátterét tisztázó titkos iratok, melyekkel várhatóan a következő, szeptember 4-i zárt tárgyaláson foglalkozik a bíróság. Várhatóan akkor hallgatják meg tanúként azokat, akik a vádbeli időszakban az ORFK és az őrezred parancsnokai voltak - mondta a bíró a hétfői tárgyaláson. A hétfői tárgyalás nem volt érdemi, a pótmagánvádló távolléte miatt hamar elnapoltak.

A büntetőperben Szerdahelyi Szabolcs, a Deport '56 nevű szervezet vezetője hivatali visszaéléssel vádolja Gergényit. Szerinte amikor 2006. október 23. után gyülekezési jogukkal élve demonstrációt jelentettek be a Parlament környékére, a főkapitány "a gyülekezési törvényt kijátszva" szándékosan húzta az időt, nem hozott egyértelmű tiltó határozatot, mely ellen gyors és hatékony jogorvoslattal, fellebbezéssel lehetett volna élni.

A pótmagánvádló szerint a tábornok "jogi trükkel", joggal való visszaélés révén korlátozta az emberek gyülekezési jogát. Ugyanis a főkapitány döntéseit hiába támadták meg közigazgatási perben, azt a bíróságok nem tudták érdemben vizsgálni, felülbírálni.

Gergényi Péter az eljárás során következetesen és határozottan tagadta bűnösségét, de nem tett vallomást. Csak annyit mondott, hogy ő és munkatársai kizárólag a munkájukat végezték a törvényeknek megfelelően.