Döntenek a miniszteri fizetések csökkentéséről

Vágólapra másolva!
A miniszteri fizetések akár 15 százalékkal is csökkenhetnek, az állami vezetők nem válthatnák meg pénzben a szabadságukat és legfeljebb szakállamtitkároknak járna jubileumi jutalom - egyebek mellett ezeket tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyről hétfőn szavaz a parlament. A kormány ezzel akarja jelezni együttérzését a megszorítások veszteseivel.
Vágólapra másolva!

Hétfőn szavaz a parlament arról a törvényjavaslatról, amellyel a kormány igyekszik bizonyítani, hogy együtt érez a gazdasági válság és a megszorítások által sújtott lakossággal. A jogszabálytervezet szerint csökkentik az állami vezetői juttatásokat, az indoklás szövege szerint azért, mert "a kormány elkötelezett abban, hogy a takarékosságot saját magán kezdje, ezért a megalakulása utáni első törvényjavaslatával az állami vezetői juttatásokat kívánja csökkenteni".

A javaslat értelmében a miniszterelnök megteheti majd, hogy egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse. Az indoklás szerint azért nem közvetlen fizetéscsökkentést tartalmaz a törvény, mert több független intézmény vezetőjének az illetménye is a miniszteri juttatáshoz van kötve, akiket nem feltétlenül érint a lefaragás.

A törvényjavaslatban szerepel az is, hogy az állami vezetőkre nem vonatkozik majd az a szabály, hogy munkaviszonyuk megszűnésekor pénzben megválthatják a felhalmozott szabadságukat. Az indoklás szerint ugyanis sokszor előfordul, hogy az állami vezetők jogviszonya úgy szűnik meg, hogy egyúttal valamilyen új pozíciót is kapnak.

A miniszterek és államtitkárok esetében megszűnik a jubileumi jutalom lehetősége a törvényjavaslat elfogadása esetén. Az indoklás nem utal rá, de a változtatásnak nyilván köze van ahhoz, hogy a közelmúltban kisebb botrányt okozott, amikor Szűcs Erika korábbi munkaügyi miniszter többmilliós jubileumi jutalmat kapott. Az akkori magyarázat szerint Szűcs azért volt jogosult a közszférában régóta dolgozóknak járó jutalomra, mert az eltelt időbe beleszámították az MSZMP-nél végzett munkáját is.

A törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújtott be Rubovszky György KDNP-s képviselő, aki szerint a 15 százalékos helyett legalább 50 százalékos illetménycsökkentés lenne szükséges, mert szerinte 2002-t követően "indokolatlan mértékű emelést vezettek be".