Egy hét alatt mindent elbukott az MSZP Pécsett

2009.05.18. 13:16

Elhagyja a pécsi MSZP-frakciót két képviselő, így nincs már többsége a pécsi közgyűlésben az MSZP-SZDSZ közös frakciójának. Egy hét alatt ez a harmadik csapás a helyi MSZP-nek: egy hete elvesztették a polgármester-választást, majd az új fideszes polgármester kurtította meg az MSZP-s alpolgármesterek hatalmát.

Megszűnt az MSZP-SZDSZ többsége a pécsi közgyűlésben, miután a testület két jelenlegi és egy volt szocialista tagja hétfőn hivatalosan is bejelentette, új frakciót alakított Baloldali Szövetség Pécs Városáért néven.

"Nincs szó a Fidesszel vagy a KDNP-vel kötendő teljes körű együttműködésről. Célunk, hogy a választók akaratának megfelelően segítséget nyújtsunk Páva Zsolt újonnan megválasztott polgármester programjához" - mondta Juhász István független képviselő, az MSZP képviselőcsoportjából kilépő Sarkadi Gáborral és Molnár Ferenccel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Szeretnék bizonyítani, hogy szakmai kérdésekben érdemes összefogni, kompromisszumot kötni - jelentette ki Juhász, aki szerint a frakció nyitott minden képviselő előtt, akinek fontos a baloldaliság, a nyitottság és a szövetség.

Sarkadi a sajtótájékoztatón azt mondta: korábban "teljes egységben" Szili Katalin szocialista polgármesterjelölt mögött sorakoztak fel. "Ő volt az személyiség számunkra, akit maximálisan el tudtunk fogadni, akitől reméltük, hogy a helyi pártszervezetben, helyi frakcióban megteszi azokat a változtatásokat, amiket szükségesnek tartottunk. Szili Katalin azonban nem kapott erre lehetőséget" - mondta.

Mindent elbukott az MSZP

A pécsi közgyűlésben jelenleg az MSZP-nek 17, a Fidesznek 14, az Összefogás Pécsért Egyesületnek és a Baloldali Szövetség Pécs Városáért frakciónak 3-3, az SZDSZ-nek 2, az MDF-nek 1 képviselője van. A polgármesterré választott Páva Zsolt egyéni képviselői helye betöltetlen, arról időközi választás dönt majd.

Juhász korábban nem értett egyet azzal, hogy az MSZP Szili Katalint indította a polgármesterségért, ezért függetlenként akart indulni a polgármester-választáson, de végül visszalépett.

A múlt szerdán Páva Zsolt fideszes polgármester bejelentette, hogy az eddigi három helyett két alpolgármester munkájára tart igényt. Jelezte azt is, hogy a korábbi három szocialista alpolgármester helyett egy MSZP-s és egy fideszes alpolgármestert tart elfogadhatónak.

Hétfőn tárgyalt előterjesztésében a tanácsnoki pozíciók megszüntetésére és a városi tulajdonú cégek felügyelő bizottsági tagjai számának csökkentésére tett javaslatot Páva. "Azt kértem, fontolják meg az fb-tagok számának az esetenkénti hat-nyolc helyett a törvényi minimumban meghatározott három, indokolt esetben öt főre csökkentését, továbbá azt is, hogy e pozíciókat önkormányzati képviselő a jövőben ne tölthessen be. Felvetettem továbbá a tanácsnoki tisztségek megszüntetését, amely alól egy-két ügy, például a kisebbségeké jelenthet kivételt" - mondta Páva.

KAPCSOLÓDÓ CIKK