Két kispárt nem ijedt meg a kérdésektől

2009.05.22. 8:37

Még néhány rendezvényszervezéssel kapcsolatos kérdés is gondot okoz több olyan pártnak, amelyek egyébként az Európai Unióban szeretnék képviselni Magyarországot. A kampányzáró rendezvényről érdeklődtünk a pártoknál, de csak az LMP-től és a Jobbiktól kaptunk érdemi válaszokat. Az SZDSZ és a Fidesz közölte, hogy nem lesz ilyen rendezvénye, az MSZP pedig azért nem válaszolt, mert szerinte ezzel a riválisainak segítene.

Mekkora színpadot bérelnek, lesz-e sörsátor, hány fős biztonsági személyzetet alkalmaznak a kampányzáró rendezvényeiken - egyebek mellett ilyen kérdéseket tettünk fel az európai parlamenti választáson listát állító pártoknak. A cél az volt, hogy a kapott információk alapján meg lehessen becsülni ezeknek a rendezvényeknek a piaci árát, és kiderüljön, a pártok ehhez képest mennyiből oldják meg a szervezést.

Az [origo] több más, a Transparency International és a Freedom House által szervezett akcióban részt vevő szerkesztőséggel együtt szerdán küldte meg 14 pontból álló kérdéssorát (részletesen keretes anyagunkban) a nyolc, EP-listát állító szervezetnek, és csütörtök délig kértünk választ. Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet a párt- és kampányfinanszírozás visszásságaira, illetve szorgalmazza egy átlátható rendszer megteremtését. Az akció első körében az EP-kampányra szánt összegről faggatta a listát állító pártokat - erről részletesen itt olvashat.

Pontos számokat akkor csak a Jobbik közölt - az LMP indulása még nem volt hivatalos -, a kérdésekre egyáltalán nem válaszolt a Fidesz és az MDF. Nem voltak sokkal közlékenyebbek a pártok ebben a körben sem - csak a Jobbik és az LMP válaszolt a konkrét kérdésekre, ezeket részletesen a második oldalon találja - így nem sok minden derült ki arról, hogyan és milyen költségekkel szervezik rendezvényeiket.

LMP: Corvin tető

A pártok közül egyedül a Lehet Más a Politika (LMP) válaszolt mindegyik kérdésre. Levelükből kiderült, kampányzáró rendezvényüket terveik szerint a budapesti Corvin tető nevű szórakozóhelyen tartják, amelyre egy-kétezer embert várnak. A rendezvényt főként az interneten hirdetik meg, de tervezik szórólapok nyomtatását is. Ha lesz rá pénzük, az esemény bekerül majd a programmagazinokba, illetve igyekeznek úgynevezett PR-megjelenéseket generálni. Vendéglátásról a szórakozóhely gondoskodik, de övék lesz a bevétel is. A vécét, a színpadot, a hangosítást és a biztonsági személyzetet szintén a szórakozóhely biztosítja.

Jobbik: Vörösmarty tér

A Jobbik Magyarországért Mozgalom kampányzáró rendezvénye június 4-én, a budapesti Vörösmarty téren lesz, a rendezvényre két-háromezer embert várnak - közölte a párt. A rendezvényhez a párt szerint nincs szükség sem az önkormányzat hozzájárulására, sem rendőrségi bejelentésre, hiszen kampányrendezvényről van szó, a Jobbik ennek ellenére egyeztet a BRFK-val. A kampányzárót a párt ezen a héten kezdi el hirdetni, főként az interneten - nem fizetett hirdetésként -, sms-ben és sajtóközleményekben. A hangosítást egy magánvállalkozótól rendelik meg, aki a Jobbik legtöbb rendezvényén biztosítja ezt a szolgáltatást, és tőle bérlik a színpadot is.

Kordonokat nem állítanak fel, de levelük szerint számítanak rá, hogy a rendőrség ezt magától is megteszi - írta a Jobbik. A rendezvényen nem lesz sem sörsátor, sem büfé, mivel a rendezvényt mindössze másfél órásra tervezik. Ezért nincs szükségük mobilvécére sem. Biztonsági embereket nem fizetnek, 30 aktivista ügyel majd a rendre, a rendőrségtől sem kérnek semmilyen szolgáltatást. A tér utólagos takarítását a párt maga oldja meg.

MSZP: Kampánytitok

"A szocialista párt nagyra értékeli, hogy a magyar sajtó egy része egyeztetett kérdések formájában kíván tenni a hazai kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéért" - írta válasz helyett az MSZP, amely szerint ugyanezt szolgálta volna az ő korábbi törvényjavaslatuk is, de az "a Fidesz ellenállása miatt" nem valósult meg. Az MSZP ugyanakkor azt közölte, nem árulhat el részleteket a kampányzáró rendezvényről, mert az "alkalmat adna a párt politikai és kampánystratégiájának teljes feltérképezésére".

A kérdések másik része az MSZP szerint jelenleg megválaszolhatatlan, mert rendezvényeiket például "gördülő tervezésben" szervezik, vagyis az eseménynaptár folyamatosan változik. A szocialisták azt írták, partnerei lesznek a sajtónak a kampány stratégiájának feltárásában, de az erre vonatkozó kérdésekre csak június 8. után tudnak válaszolni.

MDF: Szervezés alatt

"Az MDF kampányzárója szervezés alatt van" - válaszolt kérdéseinkre a Magyar Demokrata Fórum, amely szerint azt már tudják, hogy nem terveznek "giga-kampányzárót", vagyis nem lesz hangosítás, színpadbérlet vagy kordon. Nem lesz büfé, sörsátor, biztonsági személyzet sem, és rendőrségi szolgáltatást sem igényelnek majd. Az MDF azt ígérte, a végleges döntés megszületése után tájékoztatást adnak a kampányzáróról.

SZDSZ: Nem lesz

"A Szabad Demokraták Szövetsége a takarékosság jegyében nem tart a június 7-i európai parlamenti választások előtt kampányzáró nagyrendezvényt" - írta válaszában az SZDSZ. A szabad demokraták ehelyett országszerte fórumokon, liberális klubokban és sajtótájékoztatókon igyekeznek megszólítani a szavazókat. Ezeknek a rendezvényeknek pedig szerintük nincs külön költsége.

Fidesz: Nem lesz

A Fidesz az [origo] kérdéseire nem reagált ugyan, de a kezdeményezésben szintén részt vevő Figyelőnettel azt közölték, hogy a pártnak nem lesz EP-kampány-záró rendezvénye.

Nem válaszoltak

Az EP-választáson listát állító pártok közül nem válaszolt kérdéseinkre a Magyar Kommunista Munkáspárt és a MCF Roma összefogás.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK