Július 20-án kezdődik el a Margit híd felújítása

2009.05.25. 12:52

A tervek szerint nyár közepén kezdik a Margit híd rekonstrukcióját, augusztustól a híd egyik felét le is zárják a munkák miatt - jelentette be a fővárosi önkormányzat. A hidat legkorábban jövő augusztusban nyitják meg újra. Mivel a költségvetés 2007-es árakkal tervez, és a tender eredménye még nem ismert, előfordulhat, hogy jelentősen megnőnek a költségek.

Július 20-án kezdődhet meg a Margit híd felújítása, és várhatóan jövő augusztusig tart majd - közölte Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. A főpolgármesteri kabinet által hétfőn jóváhagyott terv szerint az első hetekben a munkák miatt még nem lesz forgalomkorlátozás, augusztusban azonban lezárják a híd északi felét. A híd déli felén márciustól kezdik a rekonstrukciós munkálatokat, a Margit hídon a tervek szerint 2010. augusztus végén indulhat meg újra a közúti forgalom.

Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettesnek a kabinet elé benyújtott tájékoztatója szerint a Margit híd rekonstrukciójának teljes költsége több mint 14,8 milliárd forint. Ebből 13 milliárd forint a híd felújítás, amelyből hatmilliárdot fizet az Európai Unió. A fővárosi közgyűlés által korábban, a Főmterv Zrt. 2007-es tervei alapján meghatározott keretet egy 10 százalékos tartalékkerettel korrigálják,  főként az áfaemelés és az acél világpiaci árának növekedése miatt. A beruházáshoz tartozik még a híd szobrainak 650 millió forintra becsült felújítása is, de erre külön keretet kell a közgyűlésnek biztosítani.

Ezek egyelőre csak tervek mondta az [origo]-nak Nyáry Krisztián, aki szerint egyelőre azért nem tudnak pontos számot mondani, mert még nem zárult le a kivitelezői tender. A pályázat eredményét várhatóan néhány héten belül hirdetik ki. A kommunikációs igazgató nem akart találgatásokba bonyolódni arról, mi történik, ha a legkedvezőbb ajánlat is magasabb, mint az eredetileg tervezett összeg.

A korábbi pályázatok tapasztalatai alapján azonban ilyen helyzetekben a közgyűlésnek kell döntenie: vagy eredménytelennek nyilvánítja a pályázatot és új tendert ír ki - ez azt jelentené, hogy az idén már biztosan nem indul el a felújítás -, vagy pénzt csoportosít át a költségvetésben, esetleg megpróbál a beruházáson belül megspórolni és átcsoportosítani valamennyi pénzt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK