Vágólapra másolva!
Módosította a parlament a gyermekek után járó juttatásokat: változik a gyes, a gyed és a terhességi gyermekágyi segély is. A plenáris ülés elején Bajnai Gordon kormányfő elmondtam a munka becsületét akarják helyreállítani az adórendszer jövő évre tervezett változtatásával. A miniszterelnök szerint a munkára rakodó adóterhek két évtizede nem csökkentek olyan mértékben, mint a mostani tervek szerint. A parlament hétfőn dönt arról is, hogy sürgős tárgyalásba veszi-e a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot.
Vágólapra másolva!

Módosította hétfőn a parlament a gyermekek védelméről szóló törvényt, ami sok juttatást is érint a jövőben. Eszerint a 2010. május elseje után születő gyerekeknek kétéves korig jár majd a gyermeknevelési segély (gyes), de szavaztak a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a családi pótlék igénybevételének szigorításáról is.

A javaslat értelmében a gyedhez és a terhességi gyermekágyi segélyhez való jogosultsághoz szükséges biztosítási jogviszonyt 180-ról 365 napra növelik. Ezen kívül két évre rögzítik a családi pótlék összegét, a gyes és gyed együttesen három helyett csak két évig jár majd, valamint, felfüggesztik a lakástámogatásokat. A gyedet ezután legfeljebb a gyermek 2 éves koráig lehet igénybe venni, de legfeljebb olyan időtartamra, mint amennyit a szülő biztosítási jogviszonyban töltött. Az új szabályok csak a 2010. április 30-a után született gyerekekre lesznek érvényesek.

Módosítják a családi pótlék felső korhatárát, ami 23-ról 20 évre csökken, és az önkormányzatok egyes esetekben dönthetnek úgy is, hogy a családi pótlék legfeljebb 50 százalékát természetben nyújtják. (A javaslat a parlament honlapján.)

Az idei adótörvény-módosítás szerint szeptembertől adóalapot növelő, nem adózó juttatássá válik a családi pótlék, amelynek összegét fele-fele arányban megosztják a házas-, illetve élettársak között.

A törvénymódosítást 199 igen, 164 nem szavazattal és 3 tartózkodással fogadta el a parlament. A javaslatra a szocialista és a szabad demokrata képviselők mellett a független Császár Antal szavazott igennel, és a Fidesz-KDNP-n kívül 9 független képviselő utasította el.

Két szocialista képviselő, Baja Ferenc és Deák Istvánné nemmel szavazott míg a szintén MSZP-s Warvasovszky Tihamér tartózkodott a gyes időtartamát két évre csökkentő szavazás során, hétfőn a parlamentben. Szintén tartózkodott a független Gyenesei István és Lengyel Zoltán.

"Minden egyes kérdésnél mérlegelni fogom, hogy ez mennyire kezeli a válságot, mennyire hat a városban élő emberekre és a városra, és ezek alapján fogom meghozni a döntéseimet. Ennek semmi köze a 2010-es kampányhoz" - mondta Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár szocialista polgármestere az MTI-nek.

A politikus azt mondta, azért tartózkodott a hétfői szavazáson, mert nem ért egyet a gyes és a gyed időtartamának lerövidítésével, és a szavazatával járó pénzbüntetést is állni fogja, ha kiróják rá.

Warvasovszky elmondása szerint továbbra is tartja magát ahhoz a döntéséhez, amelyet akkor hozott, amikor nem írta alá a Bajnai Gordon miniszterelnök tervezett intézkedéseit tartalmazó támogató nyilatkozatot.

Szakképzés, elektronikus ügyintézés, állami vezetők fizetése

A parlament döntött a szakképzési hozzájárulás megváltoztatásáról is, mostantól pontosabban határozzák meg, hogy mely cégeknek kell fizetniük azt. A törvénymódosítás lehetővé teszi a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj bevezetését, és pontosabban szabályozza a térségi integrált szakképző központok kötelezettségeit. A törvény azzal számolja fel a szakképzésben tapasztalt visszaélések egy részét, hogy pontosítja a képzésben elszámolható költségek körét. (A javaslat a parlament honlapján.)

Dönt a parlament arról a Kósa Lajos, debreceni fideszes és Botka László, szegedi MSZP-s polgármester által benyújtott javaslatról, amelynek lényege, hogy az állami adóhatóság mellett az önkormányzatoknál is lehetővé váljon az elektronikus adóügyintézés. (A javaslat a parlament honlapján.)

Általános vitára bocsátották az állami vezetők fizetésének jelentős csökkentéséről szóló fideszes határozati javaslatot, amelyet Répássy Róbert és Balsai István nyújtott be. A javaslatban foglaltaknak azonban a múlt héten elébe ment a kormány: Bajnai Gordon kormányfő felkérte a nemzeti vagyonkezelőt, hogy 50 százalékkal csökkentse az állami tulajdonú társaságok igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak tiszteletdíját, a menedzservezetők fizetését pedig havi kétmillió forintban maximálja. Az intézkedések július 1-től lépnek hatályba. A Fidesz a rendelkezést szemfényvesztésnek minősítette. (Erről bővebben itt olvashat.)