50 embert menekítettek ki Parádon egy eltört gázcsonk miatt

Vágólapra másolva!
Egy gépkocsi miatt kiszakadt egy gázcsonk a Heves megyei Parádon szerdán. A baleset miatt kb. 50 embert ki kellett ideiglenesen költöztetni otthonukból, ők már visszatérhettek. A lezárt 24-es főúton is újraindult a forgalom.
Vágólapra másolva!

Mintegy 50 embert menekítettek ki otthonukból szerdán a Heves megyei Parádon, miután egy közúti baleset miatt eltört egy gázcsonk a falu főutcáján - közölte szerdán a katasztrófavédelem.

Egy autó eddig ismeretlen okból ütközött neki a csonknak, amiből ömleni kezdett a gáz. A területet a rendőrség lezárta, és 20-25 házból kimenekítette a lakókat - mondta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Magyar Attila elmondta, hogy a gázművek szakemberei leszakaszolták a sérült gázcsonkot. Két órával később a helybeliek visszatérhettek házukba, illetve megindulhatott a falun átvezető 24-es főút forgalma is.

A személygépkocsiban utazók közül nem sérült meg senki - mondta Magyar Attila.