Hatvan felbontotta a szerződését a HospInvesttel

Vágólapra másolva!
Hatvan felbontotta a HospInvesttel kötött kórházüzemeltetési szerződést, mert a cég nem fejlesztett semmit, ez pedig szerződésszegésnek bizonyult. Gyöngyösön június 30-ig van még egy utolsó utáni esélye a vállalatnak, hogy a beígért dolgokat végrehajtsa.
Vágólapra másolva!

Felbontotta a hatvani kórház vagyonkezeléséről szóló, a HospInvesttel, illetve a leányvállalataként működő Hatvani Kórház (HK) Kft.-vel megkötött szerződést Hatvan önkormányzata - döntött a testület csütörtöki ülésén.

Az erről szóló előterjesztés azt követően került a testület elé, hogy a HospInvest elnöke elismerte, a cég nem tudja megvalósítani a korábban írásban is vállalt fejlesztéseket az intézményben. Ez a szerződésszegés okot szolgáltat az önkormányzat számára a kontraktus felbontására - közölte Érsek Zsolt, a település szocialista polgármestere, a napirendi pont előterjesztője.

Háromnegyed 5-től egészen fél 7-ig tartó hosszas vita után döntött a hatvani képviselőtestület a szerződésbontás mellett - mondta el az [origo] kérdésére Bánki Árpád, a hatvani önkormányzat szóvivője. Bánki szerint óriási sajtóérdeklődés kísérte a vitát, rengeteg televízióstáb is képviseltette magát. A testület végül 14 igen szavazat (zömmel a szocialista többségé) és 4 fideszes tartózkodás mellett fogadta el a szerződésbontást, ami augusztus 31-én lép hatályba.

A tervek szerint a jövőben egy teljes egészében önkormányzati tulajdonú társaság működtetné a kórházat, amely átvenné a Hatvani Kórház valamennyi dolgozóját, illetve számítanak pályázat útján befektetők bevonására. Ez utóbbiról júniusban tárgyal a testület - derült ki az ülésen.

Sajnálja magát a HospInvest

Sajnálatosnak tartja a hatvani önkormányzat szerződésbontását a HospInvest, ám a kialakult helyzetet kényszerűen bár, de tudomásul veszik - közölték az MTI-vel csütörtökön este. Közleményében a cég azt írta, "jelentős saját erőforrást mozgósítva annak ellenére is képes megfelelni a betegellátás biztonságának", hogy a CIB Bank idén márciusban egy teljes havi OEP-finanszírozást hívott le a számlájukról. "Erőfeszítéseinknek köszönhetően a kórházcsalád működése azóta is garantált" - olvasható közleményben.

Azt írják, hogy a csődvédelem biztosítása a betegek védelmében meghozott hatékony eszköznek bizonyult. Ezért sajnálatosnak tartják a hatvani önkormányzat szerződésbontását. "Arra való tekintettel azonban, hogy számunkra az új egészségkultúra szolgálata mindenekelőtt a korszerű betegellátás szolgálatát jelenti, kényszerűen bár, de tudomásul vesszük a kialakult helyzetet" - tették hozzá.

Gyöngyösön is bajban a HospInvest

A HospInvest június 30-ig póthatáridőt kap arra, hogy intézkedési tervet készítsen a gyöngyösi kórház további működtetésére - döntött csütörtökön zárt ülésen a város önkormányzata. A képviselőtestület arról is határozott, hogy szükség esetén bármikor felbonthatja a HospInvesttel kötött, a helyi kórház működtetéséről szóló szerződést - mondta az ülést követően Hiesz György, a város szocialista polgármestere.

Arról is határoztak a képviselők, hogy visszavonják a kórházat a HospInvest előtt működtető, önkormányzati tulajdonú Bugát Pál Kórház Kht. végelszámolási kérelmét és a céget június végéig nonprofit kft.-vé alakítják. Így készülnek fel arra az esetre, ha a városnak át kell vennie a kórház üzemeltetését - tette hozzá Hiesz György.

A HospInvest Zrt. április 3-án jelentette be, hogy csődvédelmet kér, miután a CIB bank, hiteltartozás fejében, leemelt a számlájáról több mint egymilliárd forintot. Ugyancsak nehezítette a cég helyzetét, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank időközben eladta a HospInvestben korábban szerzett részesedését.

Heves megyében valamennyi kórházat a HospInvest, illetve leányvállalatai működtetik, a hatvani és parádfürdői mellett, a gyöngyösi és az egri megyei kórházat is.