Négy órán át faggatták a gyanúsított Szilvásyt

Vágólapra másolva!
Hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítja Szilvásy György volt titokminisztert a Központi Nyomozó Főügyészség, amiért a volt tárcavezető jogtalanul sokszorosított és adott tovább lehallgatott beszélgetésekről készült felvételeket az adatgyűjtési ügyben. Szilvásy - akit pénteken négy órán át hallgattak ki - tagadja a bűncselekményt, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A volt minisztertől ujjlenyomatot is vettek.
Vágólapra másolva!

Személyes adatokkal visszaéléssel gyanúsította meg Szilvásy György volt titokminisztert a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken - erről a volt miniszter maga beszélt újságíróknak, miután az ügyészségen közel négy órán át vallomást tett. Szilvásy szerint a gyanúsítás alapja, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjai megkapták azoknak a felvételeknek egy részét, amelyek az adatgyűjtési ügyet elindító feljelentés mellékletei voltak.

A volt miniszter bejelentette, hogy panaszt tett a gyanúsítás ellen, mert törvényi kötelezettségének tett eleget, mikor a bizottságot tájékoztatta. Szilvásy az ügyészségen jelezte: furcsállja, hogy miközben az alapügyben, vagyis az UD Zrt.-t érintő nyomozásban nyolc hónapja rendkívül vontatottan, akadályozottan folyik a nyomozás, aközben ebben a Fidesz feljelentésére megindult eljárásban gőzerővel folyik a nyomozás.

A politikus kérdésre válaszolva elmondta: tőle is levették az ujjlenyomatot a gyanúsításkor, azaz rabosították. A kihallgatásról azt mondta: rengeteg kérdést kapott, főleg azzal kapcsolatban, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tagjai hogyan, milyen körülmények között kapták meg a felvételeket.

Szilvásy szóvá tette az ügyészségen, hogy amennyiben őt ebben az ügyben személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják, akkor miért nem teszik ezt meg Demeter Ervinnel, aki "nem egy esetben hasonló információk megszerzésére törekedett", illetve miért nem teszik meg azokkal a fideszes politikusokkal szemben, "akik nyilvánosságra hozták azokat a személyes adatokat, amelyek kezelése miatt az ügyészség szerint gyanúsítható vagyok".

Felvetettem azt is, hogy miért nem foglalkozik az ügyészség hivatalból azzal az információval, miszerint Demeter Ervin még a feljelentés másnapján felhívta az országos rendőrfőkapitányt, hogy nyomást gyakoroljon rá, és egyben előre jelezte, mire számíthatunk az UD Zrt. ügyében. Bízom benne, hogy erre választ kapunk - tette hozzá.

Ügyészség: Szilvásy jogtalanul kezelt adatokat

A nyomozó ügyészség azt közölte: Szilvásy György megalapozottan gyanúsítható hivatalos személyként elkövetett, különleges személyes adattal visszaélés bűntettével. "Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszterként bizonyos titkos információgyűjtésből származó hangfelvételeket - amelyek az UD Zrt-t érintő feljelentés mellékleteként szerepeltek - jogalap és törvényes cél nélkül, szükségtelenül kezelt" - olvasható a közleményben.

A telefonfelvételeken Demeter Ervin és Kövér László fideszes országgyűlési képviselők beszéltek az UD Zrt. ügyvezetőjével folytatottak, az ügyészség szerint ebben az ügyben mindegy, hogy milyen tartalommal. A hanganyagokat a volt miniszter az Országgyűlés bizottsági ülésein, továbbá a sajtón keresztül több alkalommal nyilvánosságra hozta. "Ennek során a valóságtól eltérően állította, hogy az érintett országgyűlési képviselők intenzív, rendszeres kapcsolatot tartottak az UD Zrt. ügyvezetőjével, amely szervezetet árnyék titkosszolgálatként jellemzett" - közölte az ügyészség. A felvételeket Szilvásy jogtalanul sokszorosíttatta és osztatta szét a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjai részére, ezzel megsértette az ügyben érintettek személyes adataihoz fűződő érdekeket.

Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője péntek délután, Szilvásy vallomástétele után elmondta: a főügyészség még május elején kibocsátotta az idézést, de az "nem kereste" jelzéssel jött vissza. Ezt követően azt személyesen kézbesítették, és a miniszter által megjelölt napon került sor a kihallgatásra.

Az MSZP Nyakó István szóvivőn keresztül reagált. Nyakó szerint Szilvásy Györgyöt azért gyanúsítja az ügyészség, mert végezte miniszteri teeendőit, azaz átadta a bizottsági tagoknak azokat a hangfelvételeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a Fidesz egy árnyék-titkosszolgálattal állt kapcsolatban és erre az UD Zrt.-t használta.

Ősszel pattant ki az ügy

Tavaly szeptemberben házkutatást tartottak a vagyonvédelmi területen működő UD Zrt.-nél, többek közt adathordozókat, számítástechnikai eszközöket foglaltak le. Szilvásy György akkori titokminiszterként akkor bejelentette, hogy egy árnyék-titkosszolgálat működését sikerült leleplezni, amely a kormányzati gerinchálózat elleni támadásra készült. A cég egyik vezetője nem sokkal később feljelentést tett, amiért az ügyben lehallgatott telefonbeszélgetések kerültek nyilvánosságra.

A nyilvánosságra került felvételek alapján a fideszes Demeter Ervin és Kövér László többször beszélt az adatgyűjtési ügybe keveredett biztonsági cég vezetőjével, Szilvásy maga is azt állította, hogy a szervezet kapcsolatban állt ellenzéki politikusokkal. Az ügyben hivatali visszaélés miatt Demeter Ervin, személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények miatt Répássy Róbert tett feljelentést, ezeket a feljelentéseket a főügyészség egyesítette. Az ügyészség korábban tanúként hallgatta ki Demetert, Kövért és az SZDSZ-es Gulyás Józsefet is.