Illegális bevándorlókat fogtak Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Fapados repülőgépen próbálta elhagyni Magyarországot négy illegális bevándorló, de a ferihegyi rendőrök rájuk bukkantak. Svédországba akartak repülni. A módszer új, eddig főleg a zöldhatáron át próbáltak Nyugat-Európába jutni a menekültek vagy illegális bevándorlók.
Vágólapra másolva!

Egy Svédországba tartó fapados repülőn próbálta elhagyni Magyarországot négy illegális bevándorló. A rendőrök a járatra jelentkezéskor igazoltatták őket, ekkor derült ki, hogy csak külföldiek számára kiállított magyar személyi igazolványuk van, amellyel nem lehet külföldre utazni.

Azt akarták kihasználni, hogy a schengeni határokon belül elvileg nincs útlevél-ellenőrzés. Az okmányok nélkül próbálkozó emberek ellen tiltott határátlépés kísérlete miatt indult eljárás - közölte Horváth Katalin Fanni, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) szóvivője.

Ez a módszer új, a migránsok eddig csak a zöldhatáron próbálkoztak okmányok nélkül az átjutással - mondta a szóvivő. Az utóbbi időben nőtt azoknak a száma, akik beadják a menekültkérelmet, majd a befogadóhelyről tovább utaznak Nyugat-Európába, sokszor embercsempészek segítségével.

A négy ember korábban a zöldhatáron keresztül érkezett Magyarországra, saját elmondásuk szerint embercsempészek segítségével, akiknek 1500 dollárt fizettek. Miután elfogták őket, menekültkérelmet nyújtottak be, és egy Budapesthez közeli befogadóállomásra kerültek. Állampolgárságukat a rendőrség nem közölte, Horváth Katalin Fanni az [origo]-nak csak annyit árult el, hogy ránézésre nem európaiak.