A legtöbb orvos nem jelenti a gyógyszerek mellékhatásait

Vágólapra másolva!
Többször váltanak gyógyszert a mellékhatások miatt az orvosok, de többségük ezt nem jelenti a hatóságoknak - írja a Népszabadság. Egy felmérés szerint attól tartanak, hogy a bejelentés után a biztosító ellenőrei vizsgálják majd, helyesen jártak-e el a recept felírásakor.
Vágólapra másolva!

A súlyos gyógyszer-mellékhatások jelentése kötelező, de az orvosok többsége nem jelzi a hatóságoknak, ha a gyógyszerek nem várt hatásait észleli a betegein - írta a Népszabadság pénteken egy gyógyszergyártó felmérésére hivatkozva.

A felmérést végző gyógyszeripari vállalat összesen 1028 orvost kérdezett meg. Több orvos is azt mondta: hetente legalább egy-két olyan esetük van, amikor a mellékhatás olyan súlyos, hogy kénytelenek terápiát változtatni, de ezt nem jelentik. A felmérés szerint az orvosok nagy része azért nem jelzi a mellékhatásokat, mert tart attól, hogy a bejelentés után a biztosító ellenőrei vizsgálják majd, helyesen járt-e el a recept felírásakor, és egyébként is, nagy lesz az ügy adminisztrációja.

A lap szerint az Országos Gyógyszerészeti Intézethez tavaly 750 ilyen bejelentés érkezett. Ha az orvosok minden esetet regisztrálnának, becslések szerint 2-5 ezer között lenne ez a szám. Az Európai Unióban évente 197 ezren halnak meg váratlan gyógyszerreakciók miatt.