Lebunkózta a Fidesz az Orbánt sértegető Slotát

2009.05.31. 22:05

Bunkónak nevezte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője Ján Slota szlovák pártelnököt, aki az ellenzéki párt szerint ismét bizonyította, hogy nem alkalmas a politizálásra. A nyilatkozat előzménye, hogy Slota vasárnap keményen kritizálta Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének egyik kampánybeszédét, amelyben az összes magyar európai parlamenti súlyáról beszélt.

Ján Slota ismét bizonyította, hogy nem alkalmas a politizálásra - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének szavaira reagálva vasárnap este. Slota, az SNS elnöke azt mondta: Orbán Viktor és Csáky Pál május 23-án Esztergomban elhangzott nyilatkozatai erősen bűzlenek a neonácizmustól, neofasizmustól, de legalábbis a nagymagyar sovinizmustól.

Slota szerint, ha a Csáky vezette Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választói fegyelmezettek lesznek, akkor a párt a jelenleginél több magyar képviselőt küldhet az európai testületbe. "Ezt követően pedig beteljesülnek Orbán úr szavai" - jegyezte meg a szlovák politikus. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Esztergomban egy, az MKP-vel közösen megtartott választási nagygyűlésen május végén azt mondta: az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben.

"Nagyon furcsa, ha egy európai uniós tagország vezető politikusa nem veszi észre, hogy a jelenlegi folyamatok éppen abba az irányba mutatnak, hogy a nemzetek sokkal fontosabbak lesznek, mint az országhatárok" - mondta Szijjártó Péter Slota kijelentésére reagálva. Aki ezt nem veszi észre, az nyilvánvalóan nem alkalmas arra, hogy politizáljon - tette hozzá.

Szijjártó szerint "a magyarságnak, a magyar nemzetnek az az érdeke, hogy minél több magyar képviselője legyen az Európai Parlamentnek." Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: Ján Slota már "többször bizonyította magáról, hogy egy bunkó, ezt most is igazolta".

Robert Fico szlovák kormányfő korábban azt nyilatkozta Orbán beszédével kapcsolatban, hogy abszurd valamiféle "fiktív államnak" minősíteni a Kárpát-medencét, s ez az álláspont veszélyt jelent Szlovákia számára. A szlovák koalíciós pártok rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek Orbán nyilatkozatai megvitatására, ezt Slota szerint pártja támogatja is támogatja.

Slota szerint katasztrófát jelentene, ha a Szlovákiára eső 13 EP-mandátumból az MKP szerezne meg hármat-négyet. "Mint mondta, az MKP Budapest érdekeinek kiszolgálója. "Az SNS már jó egy évtizede arra figyelmezteti a közvéleményt, hogy az MKP és annak elődei a kezdetektől fogva Dél-Szlovákia politikai autonómiáját és népszavazás kiírását akarták Szlovák Köztársaság déli területeinek elszakításáról" - mondta.

"Az MKP nem kíván Slota kijelentéseivel foglalkozni" - közölte a magyar párt szóvivője, Dunajsky Éva.

KAPCSOLÓDÓ CIKK