Vágólapra másolva!
Politikai tényezővé tenné a hazai cigányságot a Kolompár Orbán OCÖ-elnök nevével fémjelzett MCF Roma Összefogás. Az európai parlamenti választáson listát állító párt arra számít, hogy a szélsőjobboldal akciói és a romákat ért támadások aktivizálják az eddig passzív cigányokat. Listavezetőjük, Kis Zsolt az [origo]-nak azt mondta, akkor döntötte el, hogy politikai pályára lép, amikor egyik ismerősét lelőtték Tiszalökön. Azt szeretné, ha az EU külön célzott támogatásokkal segítené az európai romákat.
Vágólapra másolva!

"Ébresztő cigányság!" - ezzel a jelszóval mutatta be május elején európai parlamenti képviselőjelöltjeit Kolompár Orbán, az MCF Roma Összefogás Párt, illetve az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke. Az MCF azzal az igénnyel lép fel, hogy egyetlen pártban egyesítse, és a harmadik erővé tegye a jelenleg megosztott roma társadalmat, ami szerintük garancia lehet arra, hogy valódi változások induljanak el a romák életében. Kis Zsolt listavezető korábban azt mondta, az EP-választás erőfelmérés és felkészülés lesz a 2010-es országgyűlési választásokra.

Az egység jegyében Kolompár felajánlotta a rivális Lungo Drom vezetőjének, Farkas Flóriánnak, hogy vezesse ő a listát, de az évek óta a Fidesz parlamenti frakciójában ülő Farkas azt elutasította. A Lungo Drom vezetői valószínűleg még élénken emlékeznek a 2007-es OCÖ-elnökválasztásra: bár a testületben eredetileg a Lungo Drom szerzett többséget, az MCF előbb több képviselőjüket is átállította a saját oldalára, majd egy megismételt szavazáson Kolompár lett az elnök.

Az MCF nem először próbálkozik azzal, hogy politikai tényezővé tegye a cigányságot: a 2006-os országgyűlési választásokon képes volt ugyan országos listát állítani, de végül nagyon szerényen szerepelt: mindössze 4459-en szavaztak rá, ami 0,08 százalékos eredményre volt elég. Pedig elvileg legalább 400 ezer potenciális szavazóra számíthatnának, hiszen egyes felmérések félmillió főre teszik a hazai cigányság lélekszámát. (A 2001-es népszámláláson azonban csak 190 ezer ember vallotta magát cigánynak)

Az elmúlt egy-két évben azonban egyes radikális mozgalmak - mindenekelőtt a Jobbik és az általa életre hívott Magyar Gárda - fellépése, illetve a cigányok ellen elkövetett támadások mozgósíthatják a korábban passzív romákat. Kolompár is igyekezett látványosan szembehelyezkedni a gárdával: az egyesület feloszlatásáról szóló per első tárgyalásán dulakodás is kialakult, amikor az OCÖ-elnök megpróbált bejutni a tárgyalóterembe, később pedig az OCÖ a felperes ügyészség oldalán akart beavatkozni az eljárásba.

Kolompár szerint Magyarországon "beteges ámokfutás" tapasztalható a cigányság ellen, vagyis romaellenes a hangulat, sőt, immár halálos kimenetelű támadások is érik a romákat. Az MCF elnöke szerint a június 7-i EP-választás egyik tétje, hogy "a gárdát meg kell állítani". Erre a roma párt szerint a jelenlegi politikai erők képtelenek, azok csak kihasználták a cigányok többségének szegénységét, amikor ígéretekkel vagy éppen élelmiszercsomagokkal megvették a szavazataikat.

Az MCF az EU-ban azt szeretné elérni, hogy már 2010-től célzott támogatások jussanak az európai cigányságnak. A legfontosabb célnak az oktatás minőségének javítását tartják, emellett tartós munkahelyeket teremtenének, felszámolnák a cigánytelepeket. Átalakítanák a segélyezési rendszert, átláthatóvá tennék a támogatási rendszert, és valamint törvénymódosítással akadályoznák meg a cigányellenes indulatok terjedését.

Maga Kolompár csak a jelképes 11. helyen szerepel a listán, amelyet egy 21 éves egyetemista, Kis Zsolt vezet, de ez elég volt arra, hogy időlegesen mentelmi jogot élvezzen: a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a választásokig fel is függesztette az ellene jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének vádja miatt folyó büntetőeljárást. A vádirat szerint Kolompár fiktív számlákkal igazolta egy pályázaton elnyert, vissza nem térítendő támogatás felhasználását.