Kivívta a magyar menedékjogot egy tibeti

2009.06.08. 18:42

Jogerősen menekültként ismert el egy kínai állampolgárságú tibetit a Fővárosi Bíróság hétfőn, ezzel megváltoztatva a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal korábbi közigazgatási határozatát. A kínai állampolgár négy éve tartózkodik Magyarországon a Tibetet Segítő Társaság szerint.

A Fővárosi Bíróság hétfőn hozott határozatot egy kínai állampolgárságú tibeti magánszemély menekültügyi határozatának felülvizsgálata ügyében. A bíróság a közigazgatási határozatot megváltoztatta, és a felperest jogerősen menekültként ismerte el" - idézi az MTI a bíróság sajtótitkárságának közleményét, amely szerint három másik kínai állampolgár ügyében is döntést hoz majd a bíróság, körülményeiket külön-külön vizsgálják.

A menekültként elismert kínai állampolgár a Tibetet Segítő Társaság szerint négy éve tartózkodik Magyarországon a három másik kínaival együtt. A szervezet szerint ők eddig csak humanitárius tartózkodási engedélyt kaptak a hatóságoktól, ezt a döntést bírálta most felül egyikük esetében a bíróság. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azzal érvelt a társaság szerint, hogy a kínaiak "nem tudták alaposan bizonyítani, hogy Tibetben üldöztetésnek vannak kitéve"

A perben a tibeti beterjesztette az úgynevezett országinformációt, ezt a Külügyminisztériumtól kérte a hivatal a Kínához tartozó Tibet helyzetéről. Mint a szaktárca az MTI érdeklődésére megerősítette, ebben az anyagban azt írták, hogy "a visszatérő tibeti menekültekre súlyos megtorlás vár a kínai hatóságok részéről". Az MTI megkeresésére a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban közölték, hogy a bíróság döntése értelmében a felperes azonnal megkapja a menekültstátuszt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK