Kampánycsendet sértett Kovács László tévés taxizása

2009.06.08. 21:24

Két esetben is elmarasztalta az MTV-t az Országos Választási Bizottság a vasárnapi EP-választással kapcsolatban. A bizottság szerint kampánycsendsértő volt, hogy vasárnap megjelent egy műsorban Kovács László egykori MSZP-elnök, jelenlegi uniós biztos. Kovács László szerint a felvétel korábban készült, és nem tudott arról, mikor sugározza majd a tévé, így az MTV a felelős a kampánycsendsértésért. A testület tárgyalja a Jobbik kifogását, amely sérelmezi, hogy több tévécsatorna nem hívta be a párt politikusát a műsorába.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn tárgyalt több, az EP-választással kapcsolatos panaszról. A tagok többsége szerint megsértette a kampánycsendet az MTV Euro-taxi című műsora is. Ebben június 7-én Kovács László, az Európai Bizottság jelenlegi adó- és vámügyi biztosa volt a vendég, és európai biztosi tevékenységével kapcsolatos témákról beszélt.

A műsor miatt Nyitrai Zsolt (Fidesz) jelentett be kifogást, arra hivatkozva, hogy Kovács László volt szocialista pártelnök és külügyminiszter személye oly módon forrt össze az MSZP-vel, hogy megjelenése egy tévécsatornán egyértelműen a párt népszerűsítését szolgálja, vagyis kampánytevékenységet valósított meg.

Kovács László cáfolta, hogy a múlt hét végi európai parlamenti választások idején kampánycsendet sértett volna. Mint mondta, a felvétel egy hónappal korábban, május 9-én, az Európai Unió ünnepnapja alkalmából készült, és vele csak azt közölték, hogy több alkalommal sugározni fogják. "Semmi befolyásom nem volt arra, hogy - a hír szerint - a műsort a Magyar Televízió június 7-én sugározta. A kampánycsendsértést tehát nem én, hanem az MTV követte el" - mondta a politikus.

Helyt adott az OVB Nyitrai egy másik kifogásának is. A fideszes politikus azért tett panaszt, mert a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában a kampány utolsó napján, június 5-én Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke azt mondta: Kövér László egyik fórumán már osztogattak olyan szórólapot, amelyre az van írva, hogy "az MSZP-szavazók bűnösök".

Nyitrai Zsolt szerint a szocialista politikus kész tényként állította, hogy ilyen tartalmú szórólapokat osztogattak, holott ilyen nem történt. Az OVB helyt adott a kifogásnak és megállapította, hogy sérült a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelve.

Az OVB egyhangúlag állapította meg a tozsdeforum.hu törvénysértését, amely a kampánycsend ideje alatt tett fel az internetes oldalra egy, a Jobbik gazdálkodásáról szóló cikket.

A bizottság tárgyalta Novák Előd Jobbik-delegált kifogását is. A delegált a beadványában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tv2, az Atv és a Hír TV megsértette a pártok médiabeli esélyegyenlőségét azzal, hogy az EP-választási kampányban egyszer sem hívták be a választáson végül három mandátumot is szerző Jobbik politikusát a műsorokba. Az OVB úgy döntött, levélben kéri a három műsorszolgáltatót, hogy reagáljon a kifogásban írtakra, hogy azok megfelelnek-e a valóságnak, s a szerdai ülésen visszatérnek a beadványra.

KAPCSOLÓDÓ CIKK