A buzgólkodókat törné le a Fidesz

Vágólapra másolva!
Megüzente a Fidesz, hogy kár hozzányúlni az oktatási rendszerhez, mert nem értenek egyet a kormánypárt elképzeléseivel - az ellenzéki párt szakpolitikusai szerint ezt jelenti Orbán Viktor pártelnök szerdai bejelentése az oktatás új alapokra helyezéséről. Az ellenzéki politikusok szerint az MSZP és az SZDSZ hetente áll elő olyan javaslatokkal, amelyeket a Fidesz úgyis megváltoztatna.
Vágólapra másolva!

Új alapokon szervezné újjá az oktatást a Fidesz, ezért azt tanácsolja az oktatás szereplőinek, hogy tekintsék ideiglenesnek a kormány intézkedéseit - jelentette ki szerdán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az európai parlamenti választások végeredménye alapján előre hozott választást sürgető pártelnök nyolc pontban felsorolt követeléseik közt külön figyelmeztetett arra, a szocialista kormány ne nyúljon az oktatáshoz. (A fideszes sajtótájékoztatón elhangzottakról itt olvashat bővebben.)

A Fidesz azt akarja egyértelműen megüzenni, hogy már ne vágjanak bele az oktatási rendszer alapjait érintő átalakításokba - mondta az [origo]-nak Révész Máriusz, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes tagja a pártelnök mondatát értelmezve. Erre szerinte azért van szükség, mert az MSZP, illetve az SZDSZ az utóbbi időben is több, az ellenzéki párt számára elfogadhatatlan javaslattal állt elő.

Elutasítják a 6+6-ot

A politikus példaként azt említette: Magyar Bálint korábbi SZDSZ-es oktatási miniszter az oktatási bizottság szerdai ülésén is olyan törvénymódosítási indítványokkal terjesztett elő, amelyet "nem most és nem egy 2 százalékos támogatottsággal rendelkező pártnak" kell javasolnia. A Magyar Bálint és Sándor Klára szabad demokrata képviselők által javasolt módosítás bevezetné a 6+6-os iskolarendszert, vagyis azt, hogy az első hat év alatt csak az alapkészségeket fejlesztenék. Az indítvány azokra az intézményekre vonatkozna, ahol az 1-12. évfolyamot egy intézményben járják ki a diákok.

Révész Máriusz szerint a szocialisták - bár az ülésen végig ellene érveltek - végül általános vitára alkalmasnak találták a közoktatási törvény módosítását, amellyel a Fidesz nem ért egyet.

Rend és az iskolába járás ösztönzése

Az Orbán Viktor által említett "új alapokon újraszervezett oktatás" Révész szerint többek között azt jelentené: lépéseket tennének azért, hogy az iskolákban ismét rend, fegyelem legyen. Ezenkívül tenni kell az ellen is, hogy nagy a szórás a gyerekek tudásszintjében, a sok gyenge teljesítményű diák miatt pedig rosszak az átlageredmények. Szerinte drámai, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek jóval kisebb tudással lépnek ki az iskolából, ha egyáltalán befejezik azt.

A Fidesz oktatási elképzelései közt szerepel, hogy a családtámogatási rendszert az iskolai támogatás irányába tolná el, vagyis családi pótlék akkor járna, ha a gyerek iskolába jár - mondta Révész. "Ez az egyik fő irány, és más ösztönzőket is beépítenénk annak érdekében, hogy szűküljenek a különbségek az oktatásban" - tette hozzá. Révész szerint már folyik az ellenzéki párt oktatási elképzeléseinek kidolgozása.

Visszacsinálni a szétírt jogszabályokat

Az oktatási bizottság egy másik fideszes tagja, Pósán László is azt mondta, hogy a Fidesz kiemelten fontosnak tartja az oktatás - Orbán által említett - teljes újraszervezését, mert szerinte ez az egyik olyan terület, ahol az elmúlt 7,5 évben a legtöbb kárt okozták a kormányzó pártok a "józan észt nélkülöző" döntéseikkel. Mint mondta, szerinte a következményeknélküliséget vitték be a közoktatásba.

Pósán legutóbbi példaként az MSZP-SZDSZ javaslatát említette a nemzetközi felsőoktatási intézményekről. Ennek értelmében ilyen nemzetközi felsőoktatási intézménynek minősül az a főiskola vagy egyetem, ahol a beiratkozott hallgatók és oktatók legalább 30 százaléka nem magyar állampolgár. A fideszes politikus agyrémnek nevezte az ötletet, szerinte nem állami pénzből kellene támogatni a külföldiek tanulmányait.

"Szétírták az oktatási jogszabályokat", és még mindig hetente nyújtanak be újabb és újabb módosításokat - tette hozzá. Pósán szerint nincsenek már koherens jogszabályok, ráadásul szétverték többek között a tanárképzést, ezért valóban alapjaitól kell nekiállni az oktatási rendszer újraszabályozásának. Pósán is példaként említette a 6+6-os iskolarendszer ötletét, amelyet szerinte, ha bevezetnék, akkor is azonnal törölni kellene.