Bajnai: Az ellenzéknek is van feladata

2009.06.11. 12:34

A Magyarország iránti bizalom erősítése a legfontosabb cél, ebben az ellenzéknek is van feladata Bajnai Gordon kormányfő szerint. A miniszterelnök menedzserek előtt tartott előadást arról, hogy a fájdalmas lépések nem elkerülhetők, a növekedés legfőbb akadálya pedig az adórendszer.

A kormány az elmúlt hatvan napban több gyors, fájdalmas, de elkerülhetetlen lépést tett a költekezés visszafogására és a növekedés megindítására, de az egyensúly "kordában tartása" után gyorsan lehet teljesíteni az euró bevezetéséhez szükséges egyéb kritériumokat - erről beszélt Bajnai Gordon kormányfő a Menedzserek Országos Szövetségének közgyűlésén.

A miniszterelnök szerint a legfontosabb célok egyike a Magyarország iránti bizalom erősítése, amelyet szerinte csak következetes munkával és az évek óta jellemző túlköltekezés megszüntetésével lehet elérni. Bajnai azt mondta, a kormányon kívül az ellenzék feladata is, hogy az "éledező, de törékeny" bizalmat megtartsa és erősítse.

Magyarország 2009-ben az államháztartási hiány mértékét tekintve az EU-ban az első harmadban lesz, jövőre pedig még jobb helyet foglalhat el, hiszen a tagországokban az átlagos GDP-arányos államháztartási hiány 2009-ben 6 százalék lesz, és jövőre tovább nő, míg Magyarországon az idei 3,9 százalékról 3,8 százalékra csökken 2010-re - magyarázta Bajnai.

Olyan intézkedésekre van szükség Bajnai szerint, amelyeknek gyorsan megmutatkozik a pozitív hatásuk, de hosszabb távon is hatnak. Ilyen gyors hatás például a forint erősödése és az ország kockázati megítélésének javulása - mondta.

A növekedés útjában álló legfőbb akadály az adórendszer, amely Bajnai szerint nem ösztönöz munkára és adófizetésre sem. Ezért csökken jövőre több mint 400 milliárd forinttal a vállalkozások összterhelése. Ha az ország versenyképes akar lenni, egyszerre kell lépni az szja-rendszer és a járulékok átalakításában, hogy megérje munkát vállalni és megérje munkahelyeket megtartani, illetve újakat létrehozni - tette hozzá.

Középtávon a járulékok csökkentése a versenyképesség növekedésével új munkahelyek idetelepedésével járhat - tette hozzá. Megemlítette, hogy ma Belgium után Magyarországon a második legnagyobb, 54 százalék az adóék, a nettó bérekre rakódó adó- és járulékteher, ez azonban jövőre 45,7 százalékra csökken, már majdnem elérve a cseh 43 százalékot. A versenyképesség erősítésében tehát a következő kormányoknak is lesz feladatuk - mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK