Betörték a szélvédőjét egy járőrkocsinak, amikor a rendőrök egymással vitázó családokat próbáltak lecsillapítani a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Körömben. A rendőröknek erősítést kellett hívniuk, 28 embert őrizetbe vettek. Egy helyi jogvédő szerint rendőri túlkapás történt.

Egymásnak estek egy családi rendezvény résztvevői a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Körömben, majd nekitámadtak az egyik rendőrautónak is. Az MTI szerint a vita egy ballagás ünneplése alatt tört ki. Az egyik rendőrkocsinak betörték a szélvédőjét. A verekedők között voltak sérültek, rendőrök nem sérültek meg. A településen továbbra is ott vannak a rendőrök.

Az indulatokat csak nagy rendőri erővel sikerült megfékezni. Először Tiszaújvárosból érkeztek ki rendőrök, majd Miskolcról kértek erősítést. Összesen 28 embert állítottak elő, de senkit sem vettek őrizetbe - közölte a rendőrség. Azóta folyamatos a rendőri jelenlét a településen.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást.

Balogh János, a szomszédos Sajóhidvég jogvédő civil szervezetének vezetője azt mondta az MTI-nek, hogy rendőrségi túlkapás történt, szerinte azért, mert a rendőrök nem tudták elfogni a verekedés kirobbantóit, és betörtek a nyugovóra térő emberekhez is. Volt, ahol az ajtót is berúgták, és több embert gázspray-vel fújtak le. Balogh szerint körülbelül 40 házba mentek be. Mentősök is a településen vannak, akiket Balogh János hívott a helyszínre, és az orvosi ügyelet is ellátott sérülteket. Az ügyészség túlzott rendőri intézkedés miatt nem indított eljárást.