Sok MSZP-s örülne Simor lemondásának

2009.06.19. 13:33

Több más szocialista politikus is osztja Tóbiás József frakcióigazgató véleményét, aki szerint le kellene mondania a ciprusi cége miatt támadott Simor András jegybankelnöknek. Igaz, akad olyan MSZP-s képviselő, aki szerint óvatosnak kell lenni a fejek követelésével. A Magyar Nemzeti Bank nem kommentálja az ügyet, a miniszterelnök pedig bízik Simorban.

Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az MTV reggeli műsorában azt mondta, meggyőződése, hogy le kellene mondani Simor András jegybankelnöknek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét hetek óta támadják ciprusi offshore-cége miatt. Kiderült ugyanis, hogy vagyonának jelentős részét - 800 millió forintot - Cipruson bejegyzett cégében tartotta. Simor a parlament felől is érkező nyomás hatására kijelentette ugyan, hogy a személyét ért támadások hatására minél hamarabb megszünteti külföldi cégét, pénzét pedig hazautalja, a támadások azonban nem szűntek meg.

Tóbiás hangsúlyozta, hogy a személyes véleményét mondja (erről bővebben itt olvashat), az MSZP-ben ugyanakkor sokan értenek egyet vele - mondták az [origo]-nak szocialista politikusok. "Kétségtelen, hogy voltak ilyen megnyilvánulások az MSZP-ben, testületi álláspont azonban nincs" - mondta Nyakó István pártszóvivő. Tóbiás volt az első, aki kimondta, hogy szívesen látná a jegybankelnök lemondását, de Bárándy Gergely, a párt elnökségi tagja szerint a frakción belül és a párttagságban is sokan osztják ezt a véleményt. Bárándy szerint nem kizárólag ciprusi cége miatt támadják Simort, hanem a munkájával kapcsolatos kifogások is felmerültek, köztük a forint kamatainak magasan tartása.

Keller László, a parlament pénzügyi bizottságának szocialista tagja sem vitatta a Simorral kapcsolatos kifogásokat, azonban Tóbiásnál jóval óvatosabban fogalmazott. Szerinte erkölcsileg vitatható Simor külföldi cégének ügye, de ha ebből morális kérdést csinál a politika, akkor minden közszereplőnek - beleértve a kományra készülő ellenzéket is - világossá kellene tennie az offshore-cégekhez való viszonyát.

Az offshore-cégek kérdésének napirenden tartása ugyanis Bajnai Godron kormányfőnek és pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek is kellemetlen lehet. Bár egyikükről sem derült ki, hogy offshore-cégekhez közvetlenül közük lett volna, Bajnai és Oszkó is többször kényszerült magyarázkodásra. A Fidesz többször firtatta kapcsolataikat offshore-cégekkel, és Tóbiás nyilatkozata után a párt szóvivője közölte, várják, hogy hamarosan felszólítást tesznek a szocialisták Bajnai és Oszkó irányába is.

Keller szerint a monetáris politika miatt "nem kellene hadjáratot indítani", és az ország jelenlegi gazdasági helyzetében "szerencsétlen dolog, hogy mindenkinek a fejét akarjuk venni". "A kamatpolitika felvet kérdéseket", de parlamenti meghallgatásán a a jegybankelnök megadta az ezzel kapcsolatos válaszokat - mondta a szocialista politikus, aki szerint a pénzintézeti rendszer stabilitását egyáltalán nem segítik az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) körüli viharok. (A PSZÁF elnöke, Farkas István csütörtökön lemondott, főként a PSZÁF és kormány közötti konfliktusok miatt - erről itt olvashat többet.)

Simor a támadások ellen korábban azzal védekezett, hogy az alacsony adókulcsairól ismert Ciprus uniós tagállam, tehát nem nevezhető adóparadicsomnak. Hozzátette azt is, hogy a 800 millió forintos összeg nem az ő kezéből ment ki külföldre, az összeget korábban sem Magyarországon tartotta. A jegybankelnök lemondására vonatkozó felvetést pénteken nem kommentálta az MNB sajtóosztálya az MTI megkeresésére.

Ha a jegybankelnök nem mond le, elmozdítani csak a miniszterelnöknek van lehetősége. A jegybanktörvény szerint a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök mentheti fel. Ő is csak akkor, ha a jegybankelnök "nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el". Budai Bernadett kormányszóvivő szerint azonban nincs szó Simor menesztéséről. Bajnai Gordon kormányfő Brüsszelben tegnap kijelentette, hogy bízik Simor Andrásban, ebben nem történt változás - mondta az [origo]-nak Budai.

Simort még Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök jelölte a jegybank élére. Szoros viszony fűzi ugyanakkor a jelenlegi kormányfőhöz, Bajnai Gordonhoz is, akivel a kilencvenes években dolgoztak együtt. Simort 2007-ben nevezték ki az MNB élére, hatéves mandátuma 2013-ban jár le.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK