Vágólapra másolva!
Új kuratóriumot választott a pécsi Gandhi Gimnáziumot irányító alapítvány, miután hetek óta tartó huzavona lett az iskola igazgatójának leváltásából. Az új testület azonban az összes alapító hozzájárulásáig nem működhet, így mégis hivatalba léphet az új igazgató, aki ellen korábban a diákok tüntettek.
Vágólapra másolva!

Új kuratóriumot választott a Gandhi Közalapítvány pénteken. A közalapítvány a Gandhi Gimnázium és Kollégium igazgatóválasztása körül kialakult helyzet miatt hívta vissza a kuratórium tagjait, és választott helyettük újakat. Bár a közgyűlés új kuratóriumot választott, a régi testület hivatalban marad, míg az alapítók mindegyike - köztük a kormány - hozzá nem járul a változáshoz.

Az ország egyetlen cigány nemzetiségű középiskoláját tíz évig irányító igazgatónőnek azért kellett távoznia, mert nincs meg az előírt szakmai végzettsége, helyére új vezetőt választottak. A közgyűlés azonban azt indítványozta, hogy egy új pályázatot írjanak ki az iskola igazgatói posztjára és a tanítás rendjének fenntartása érdekében a régi igazgató még egy évig tölthesse be a posztot. A kuratórium azonban nem döntött a kérdésben, ezért az alapító közgyűlés feloszlatta a felügyelőséget és új testületet választottak.

Az új testület addig nem kezdheti meg a munkát, amíg az alapítvány összes létrehozója - köztük a kormány, roma szervezetek, civilek - nem írják alá a változtatást. Ez azt jelenti, hogy a megválasztott új kuratórium ellenére a régi marad hivatalban, és korábbi döntésének megfelelően az öt évre megválasztott új igazgató július elsején megkezdheti munkáját.

A régi igazgatónőért a gimnázium tanulói tüntettek is, arra hivatkoztak, hogy a szülők, a tantestület és a diákönkormányzat sem adta áldását a döntéshez. Szerintük azért kellett távoznia a posztról, mert nem roma származásúként állt a romák számára létesített gimnázium élén, miközben a kuratórium kitartott amellett, hogy az igazgatónak nincs megfelelő végzettsége.