Bíróság dönthet a rádióelnök prémiumáról

Vágólapra másolva!
A bíróságnak kell igazságot tennie a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma és Such György közt a rádióelnök prémiumáról folyó vitában. Suchnak szerződése szerint komoly bónusz járna, mivel a rádió tavaly jelentős nyereséget ért el, de a kuratórium elnöke szerint ez az összeg szürreális.
Vágólapra másolva!

Bírósághoz fordul a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy kiderüljön, megfelel-e a jogszabályoknak Such György rádióelnök megbízási szerződésének egyik pontja, azaz ki kell-e fizetni az elnöknek a szerződés szerint járó prémiumot. A három héttel ezelőtti keltezésű, a testület honlapján is közzétett határozatban az olvasható: 14 tagú testület egyetlen ellenszavazat mellett támogatta, hogy felhatalmazzák a lépésre a közalapítvány jogtanácsosát.

Rangos Katalin, a testület - kormányoldal által delegált - elnöke az MTI-nek nem kívánta elárulni, pontosan mekkora összegről szól a vita, csak annyit mondott, hogy szerinte "szürreális" összegű béren kívüli juttatásról van szó. Such György szerződése szerint prémiumra lenne jogosult, mert a Magyar Rádió jelentős nyereséggel zárta a tavalyi évet, az elnök beszámolóját a kuratóriumi elnökség is elfogadta. A kuratóriumi elnök szerint ezt a javuló eredmények mellett meg nem valósult beruházások is okozták.

Rangos véleményével egyetértett Gál András Levente, a testület - ellenzéki oldal által delegált - helyettes vezetője is, aki szerint "valamilyen formában honorálni kell", hogy a rádió jó eredményt ért el, de a jelenlegi szerződést túlzottan sematikus megoldásnak tartja, mert az egy komplex mutató helyett csak a mérleg szerinti eredményhez köti az elnök bónuszát, illetve nem állapítja meg annak plafonját.

"Majd a független magyar bíróság dönt az ügyben" - mondta az MTI-nek Such György, aki - konkrét összegeket nem említve - azt állítja, már többször tett "jelentős engedményt" tartalmazó javaslatokat, de egyiket sem fogadta el a kuratórium elnöksége.