Lecseréli a gyártó a BKV hibás formaruháit

Vágólapra másolva!
Az egyik BKV-s szakszervezet szerint elismerte a közlekedési cég új formaruháinak gyártója, hogy rossz minőségű öltözéket szállított. A nyarat így is ezekben kell elviselniük a sofőröknek, ellenőröknek és pénztárosoknak, a legújabb ruhákat ugyanis csak októberben kapják majd meg.
Vágólapra másolva!

Elismerte az EMEF Zrt., a BKV új formaruháinak beszállítója, hogy hibázott a gyártás során, és azokat a ruhákat, amelyek nem megfelelő minőségűek, újra legyártják - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke csütörtökön.

A gyártó ezt a BKV-nál lezajlott minőség-ellenőrzés után ismerte el - mondta Gulyás Attila, aki szerint a cég minden hibát magára vállalt. Az EMEF elismerte, hogy nem olyan anyagból készült az öltözék, mint amilyen a szerződésben állt, hogy a gombok részben rozsdásodtak, és azt is, hogy a textilneműk pár mosás után összemennek - közölte Gulyás, hozzátéve, arról, hogy a ruhákat mikor cserélik ki, egyelőre nem született döntés, a cég azonban felajánlotta, hogy október 15-től kiosztja az új ruhadarabokat.

Gulyás Attila szerint beigazolódott az érdekképviseletek korábbi állítása, hogy gondok vannak a ruhákkal, ezért pozitívan értékelik az EMEF döntését. Ugyanakkor arra kérik a BKV-t, folyamatos legyen a minőség-ellenőrzés, hogy a jövőben ilyen esetek ne fordulhassanak elő.

A BKV az MTI-vel annyit közölt, hogy a ruhák cseréjének technikai feltételeiről jelenleg is tárgyalnak, bővebb tájékoztatást csak a megbeszélések után adnak.

Az Első Magyar Egyen- és Formaruha Divatáru Gyártó Kereskedelmi Holding (EMEF) 2008-ban nyerte meg a BKV formaruha-pályázatát. Ebben csaknem 380 millió forintért vállalta, hogy legyártja a Makány Márta által tervezett 7700 férfi és női téli-nyári felsőruházatot, valamint több ezer kötött mellényt, pulóvert és kabátot.

Május közepén kiderült, hogy a bemutatott és legyártott ruhadarabok között jelentős a minőségbeli eltérés. A dolgozók arról panaszkodtak, hogy a ruha műszálas, beleizzadnak a vezetőfülkében, a méretek pedig teljesen eltérnek. Volt olyan eset is, amikor az egyik dolgozónak a kezében maradt a gallér, mert nem volt rendesen megvarrva.

A BKV két éve, 2007 májusában jelentette be, hogy új formaruhát készít dolgozóinak: akkor még azt ígérték, hogy a sofőrök és jegypénztárosok kívánságait figyelembe véve az új ruhákban több lesz a pamut és a len, a műszálas anyagokat pedig mellőzik. Korábban az [origo]-nak is panaszkodtak a BKV-dolgozók, hogy az eddigi, a nyolcvanas évek óta használatban lévő műszálas ruhák kényelmetlenek voltak.

Az új ruhák februárban készültek el, a BKV közlése szerint a hónap elejétől folyamatosan vehették át őket a dolgozók. A cég szerint az ismert divattervező, Makány Márta által tervezett formaruhák "megtartották az elegáns, visszafogott külsőt", és színben illeszkednek a BKV arculatához.