Pontonhíd helyettesítheti a Margit hidat

Vágólapra másolva!
Ideiglenes pontonhíd építését is vizsgálja a főváros annak érdekében, hogy a Margit híd felújítása kevesebb kellemetlenséget okozzon a fővárosiaknak - közölte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Az MSZP-s politikus szerint az második világháború után már helyettesítette pontonhíd a Margit hidat, azt nevezték a Manci hídnak.
Vágólapra másolva!

Többek között ideiglenes pontonhíd létrehozásának a lehetőségét is vizsgálja a főváros annak érdekében, hogy a Margit híd felújítása idején kevesebb kellemetlenséget kelljen elviselniük a budapestieknek - mondta az MTI-nek szerdán Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes.

Hagyó közölte: a városháza közlekedési szakemberei a hétvégéig tekintik át, hogy a rekonstrukció alatt milyen megoldásokkal biztosíthatnák a közlekedés zavartalanságát. A Margit hídon jelenleg naponta mintegy ötvenezer autó halad át.

Az MSZP-s politikus emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban felrobbantott Margit híd mellett 1946 májusától több mint két éven át működött a Manci hídnak elnevezett pontonhíd. Az új Margit hidat 1948. augusztus 1-jén adták át a forgalomnak.

A főpolgármester-helyettes szerint egy ideiglenes pontonhíd a reggeli és a délutáni közlekedési csúcs idején segíthetné az autók átkelését, napközben viszont lehetővé tennék a hajók közlekedését a Dunán.

A pontonhíddal kapcsolatban Hagyó Miklós már megkereste Szekeres Imre honvédelmi minisztert. Az elemzés azonban kitér majd arra is, hogy nem lenne-e célravezetőbb külföldről beszerezni egy ilyen pontonhidat.

A híd felújítása miatt vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a város határán hol lehet ideiglenes P+R parkolókat kialakítani. Tervezik azt is, hogy újabb buszsávokat jelölnek ki. Ezek üzemelhetnének akár időszakos jelleggel, a reggeli és a délutáni csúcs idején.

A Margit híd felújítása a tervek szerint július 20-án kezdődik, és 2010 augusztusában fejeződik be. A főváros eredetileg azzal számolt, hogy 13 milliárd forintból kijöhet a híd felújítása, a beérkező árajánlatok megismerése után, június elején azonban kiderült, a 30 milliárdot is elérhetik a felújítási költségek. (A költségek elszállásáról szóló cikkünket itt olvashatja.)

A fővárosnak így további 17 milliárd forintot kell előteremtenie. Az erről szóló döntést június 25-én szavazta meg a közgyűlés. Ennek értelmében nem újabb hitelből biztosítják a hiányzó pénzt, hanem más célra elkülönített pénzekből csípnek le. A főváros lemondana az M5-ös és az Ipacsfa út közötti összeköttetésről (ezzel 3,2 milliárdot spórolna), a bicikliutak építésének költségéből 2,3 milliárdot, a többi fővárosi híd felújítására szánt keretből pedig 13 milliárdot vennének el.

A kivitelezőt várhatóan július végéig választják ki. A felújításról szóló felhívásra két pályázat érkezett, az MTI május 28-án azt írta, az egyik ajánlat 21 milliárdról, a másik 22 milliárdról szól. A fővárosi önkormányzat szerint a Hídépítő Zrt., illetve a Vegyépszer Rt. volt a két jelentkező. A Vegyépszer korábban az [origo]-nak megerősítette, hogy ők tették a 22 milliárdos ajánlatot. A pályázat eredményhirdetését a főváros elhalasztotta arra hivatkozva, hogy előbb a hiányzó 17 milliárdot akarják előteremteni.