Összefutott Bajnai a szlovák miniszterelnök-helyettessel

Vágólapra másolva!
Találkozott a szlovák miniszterelnök-helyettessel Bajnai Gordon kormányfő, a spontán találkozón főként a szlovák nyelvtörvény volt a téma. A két politikus ugyanazon a rendezvényen vett részt, így a nyilvánosság előtt beszélgettek egymással. Bajnai alig pár napja jelentette be, hogy a nyelvtörvény miatt nem biztos, hogy van értelme a két ország közti kormányfői találkozónak.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon miniszterelnök továbbra is fontosnak tartja a szlovák kormányfővel tervezett találkozót, de annak csak akkor van értelme, ha sikerül megoldani a meglévő problémákat - ezt üzente kollégájának, Robert Ficonak a magyar kormányfő, miután szombaton negyedórás megbeszélést folytatott Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettessel. A két politikus Dabas-Sáriban futott össze, ahol aznap rendezték a magyarországi szlovákok napját. Bajnai beszédet mondott az ünnepségen, ezután ment oda hozzá a szlovák miniszterelnök-helyettes, akivel így a biztonsági emberek és újságírók gyűrűjében beszélgetett.

Caplovic védelmébe vette a nemrég elfogadott szlovák nyelvtörvényt, amely szerinte a nemzeti kisebbségek sztenderdjeit erősíti; a magyar nyelv, mint anyanyelv megmarad a nyilvános, a közéleti kapcsolatokban is. Mint mondta, "annak érdekében hozták meg a nyelvtörvényt, hogy a szlovák nyelvet jobban, színvonalasabban használják". A szlovák miniszterelnök-helyettes szerint jó volna, ha a közös kisebbségi bizottság kölcsönösen tisztázná a vitás kérdéseket.

Bajnai Gordon azt válaszolta: a magyar kormány sokat tesz azért, hogy a szlovák kisebbség tanulhassa anyanyelvét, ápolhassa hagyományait. Hozzátette, nem nyugtatta meg maradéktalanul az, amit a miniszterelnök-helyettes mondott. "Fico miniszterelnök úrnak jeleztem informálisan is, hogy rendkívül aggályosnak tartom, ha valakit a saját anyanyelvének használata miatt súlyos pénzbüntetésre lehet ítélni egy országban" - mondta Bajnai.

A magyar kormányfő azt kérte: Caplovic adja át üzenetét Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, miszerint továbbra is fontosnak tartaná a tervezett találkozót. "Azonban nekünk a találkozó nem cél, hanem eszköz, ilyen találkozót megtartani akkor van értelme, ha meg tudunk oldani meglévő problémákat" - mondta Bajnai Gordon.

A magyar-szlovák viszonyban a szlovák államnyelvtörvény keddi elfogadása okozott újabb feszültséget. A törvény ellen élesen tiltakoztak a szlovákiai magyarok, s egyöntetűen elítélték a döntést a magyarországi politikusok. Bajnai a nyelvtörvény miatt utalt arra: nem biztos, hogy van értelme megtartani a magyar-szlovák fél régóta tervezett találkozóját.

A héten elfogadott törvény a többek közt kimondja, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár 5 ezer eurós pénzbüntetést kaphat.