180 milliót költöttek a BKV elektronikus jegyrendszerére

Vágólapra másolva!
2006-ra ígérték, hogy bevezetik, de még semmi nem lett belőle, viszont elköltöttek rá 180 millió forintot. Ezt az RTL Klub híradója derítette ki a BKV és a főváros által 2004-ben megígért elektronikus jegyrendszerrel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Eddig 180 millió forintot költött a BKV az elektronikus jegyrendszerre, a 2006-ra ígért fejlesztés azonban a mai napig nem valósult meg - közölte az RTL Klub híradója. Demszky Gábor főpolgármester 2004-ben jelentette be Aba Botonddal, a BKV akkori vezérigazgatójával közösen, hogy 2006-tól elektronikus jegyrendszer lesz a BKV járatain. Aba Botond akkor azt mondta, a teljes BKV-hálózatra kiterjedő rendszer 12-13 milliárd forintba kerül majd.

A BKV chipkártyákat akart bevezetni, először a felújított 2-es metró vonalán, azonban a többmilliárdos fejlesztés azóta sem valósult meg. Az RTL Klub híradója szerint ennek ellenére a BKV 180 millió forintot fizetett ki ügyvédeknek, szakértőknek és tanácsadóknak ezzel kapcsolatban.

A kifizetésekről készített kimutatásból kiderül, egy-egy alkalommal fizettek ki 33 millió forintot, 9,2 millió forintot és egy 16 millió forintot, és sok alkalommal 3-4 millió forint közötti összegeket. A BKV több mint 3 millió forintot fizetett ki csak utazási költségekre a jegyrendszer bevezetésével kapcsolatban. Két, a kifizetési listán szereplő cég azt közölte a televízió munkatársaival, hogy a közbeszerzésben és a később érvénytelenített pályáztatásban vettek részt.

A műsor szerette volna megtudni a BKV-tól, hogy megérte-e 180 millió forintot kifizeti, de senki sem állt a kamera elé.