Droglabort találtak egy pesti lakótelepen

Vágólapra másolva!
Jól felszerelt droglabort találtak a rendőrök egy fővárosi lakótelepi lakás fürdőszobájában. A házkutatást végző nyomozók betoppanásakor is éppen amfetaminszármazék rotyogott egy üstben. A lakásban tárolt vegyszerek könnyen robbanást is okozhattak volna.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon eddig megtalált egyik legjelentősebb működő droglabort számolták fel a napokban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy budapesti lakótelepi lakásban - közölte a főkapitányság bűnügyi igazgatója, Fekete Miklós szerdai sajtótájékoztatóján Szolnokon.

A szolnoki rendőrök még december 30-án bukkantak kábítószerre egy autóban közúti ellenőrzés során. Kiderült, hogy a nyomok a fővárosba vezetnek, ahol később több házkutatás során újabb jelentős mennyiségű drogot találtak a szolnoki nyomozók. Az akciókban lefoglalt 43 ezer ecstasy tabletta és 6 kilogrammnyi speedpor mintegy 85 millió forintot ért.

A felderítés folytatódott, és egy teljes kábítószerterjesztő-hálózat képe rajzolódott ki a rendőrök előtt - mondta az alezredes, hozzátéve: ma már az is látszik, hogy ennek végpontjai Szolnok megyéhez, de meghatározó szereplői Pest megyéhez, illetve a fővároshoz köthetők.

Az időközben szerzett újabb információk birtokában a rendőrök néhány hete egy budapesti kertes ház pincéjében marihuánaültetvényt találtak. Július 2-án szintén egy fővárosi lakótelepi lakásban tartottak házkutatást. Itt még a hatóság munkatársait is meglepte az a jól felszerelt droglabor, amelyet a fürdőszobában alakítottak ki - mondta a bűnügyi igazgató.

Fekete szerint kollégái betoppanásakor egy üstben éppen amfetaminszármazék rotyogott, és a helyszínen por alakban, illetve több mint 250 kapszulában is jelentős mennyiségű kábítószert találtak. A vegyi anyagok és a szükséges eszközök zömét a kereskedelmi forgalomból is beszerezhette a feltételezett előállító, aki jelenleg három másik emberrel együtt előzetes letartóztatásban van. Rajtuk kívül további tizenöt ember ellen folyik eljárás az ügyben. Közöttük büntetett és büntetlen előéletűek egyaránt akadnak.

Amennyiben bebizonyosodik bűnössége, az alkalmi kémikusra öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés várhat. Ezt az is súlyosbíthatja, hogy a vegyszerek egy része az elsődleges szakértői vélemény alapján könnyen robbanást okozhatott volna az épületben, és ez felveti a közveszélyokozás lehetőségét is - tette hozzá Fekete.