Vágólapra másolva!
A Medián közvélemény-kutatása szerint az emberek fele egyetért a Magyar Gárda Egyesületet feloszlató bírósági ítélettel - írja a Népszabadság. A szombati tüntetésen a rendőrök fellépését viszont a válaszadók harmada túl keménynek találta.
Vágólapra másolva!

Az emberek fele egyetért a Magyar Gárda feloszlatásával - derül ki a Medián 1000 ember megkérdezésével végzett felméréséből, melyet a Népszabadság felkérésére készítettek. Múlt csütörtökön a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet. A bírói döntéssel a válaszadók 53 százaléka egyetértett, 37 százaléka nem. A legkevésbé a fiatal felnőttek és a Fidesz-szavazók fogadják el az ítélőtábla döntését.

Néhány nappal az ítélet kihirdetése után az emberek 82 százaléka hallott arról, hogy feloszlatták az egyesületet, 75 százalék pedig arról is értesült, hogy a gárda és az őrizetbe vett Budaházy György mellet tüntetést szerveztek szombatra. A szombaton engedély nélkül megtartott egyenruhás tüntetést a rendőrség feloszlatta.

A rendőri beavatkozásról a felmérés szerint nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg a vélemények - írja a Népszabadság. A megkérdezettek 41 százaléka elégedett volt vele, míg 43 százalék kritizálta. Az elégedetlenek többsége (43-ból 33 százalék) túl keménynek találta a rendőri fellépést. Főként a fiatalok - a harmincas korosztály - és a budapestiek vélekedtek így. A fiatalabb korosztályban általánosságban is pozitívabb megítélést kapott a Magyar Gárda tüntetése, de ez a csoport volt a legkevésbé tájékozott.

Azt, hogy Vona Gábort, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnökét őrizetbe vették, az esemény után három nappal a népesség kétharmada tudta. Vona szerepe a huszonévesek és harmincasok körében jelentősen növelte a szimpátiát a Jobbik irányában a Medián felmérése szerint.

Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője azt mondta: a Fidesz politikusainak is részt kellett volna venniük a szombati tüntetésen. A megkérdezettek kétharmada ugyanakkor helyeselte, hogy fideszes politikusok nem mentek el tüntetni. Az összes válaszadó ötöde hiányolta csak a fideszeseket a tüntetésről. A Fidesz-szavazók közül minden negyedik, a fiatalok közül pedig minden harmadik szerette volna, ha az Orbán Viktor vezette párt politikusai elmennek tüntetni.

A megkérdezettek fele tartja fontosnak, hogy a Fidesz elhatárolódjon a Jobbiktól, az emberek harmada szerint viszont erre nincs szükség. A fideszesek véleménye fele-fele arányban oszlik meg ebben a kérdésben.