Bajnai megdicsérte a gárdatüntetést feloszlató rendőröket

Vágólapra másolva!
Elismerő oklevéllel jutalmazott több, a Magyar Gárda szombati tüntetésének feloszlatásában részt vevő rendőrt Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő szerint a rendőrségnek fel kell lépnie "bizonyos csoportok megfélemlítő magatartása" ellen. A betiltott gárdatüntetésen 216 embert állítottak elő, 17-en megsebesültek.
Vágólapra másolva!

Nyolc, a Magyar Gárda múlt szombati, Erzsébet téri demonstrációjának feloszlatásában részt vevő rendőrtisztnek adott át pénteken elismerő oklevelet Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte a Kormányszóvivői Iroda. A kormányfő azt mondta: Köszönet illeti a rendőröket a munkáért, amelyet "a rend fenntartása, Budapest és az ország többségének nyugalma érdekében végeztek".

A kormányfő szerint az állampolgárok azt várják az államtól a nagyvárosban és a legkisebb településen is, hogy tegyen meg mindent a rend védelme érdekében. "Célunk, hogy a törvénytisztelő állampolgároknak ne lehessen okuk a félelemre, sem származásuk, sem bizonyos csoportok megfélemlítő magatartása miatt" - mondta Bajnai.

Július 4-én délután az Erzsébet téren a két nappal korábban jogerős bírósági ítélettel feloszlatott Magyar Gárda tagjai tartottak be nem jelentett demonstrációt. A korábban közeli helyszínekre bejelentett tüntetések megtartását a rendőrség megtiltotta, ezért úgy tekintették, hogy a földön ülő gárdisták és az őket körülvevő szimpatizánsok a tiltás ellenére demonstrálnak.

A tüntetést a rendőrség feloszlatta, 216 embert állított elő, köztük Vona Gábort, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnökét. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány szerint 17 ember sérült meg, közülük egy kartörést szenvedett. Az előállítottak nagy részét hajnalra elengedték, kivéve egy férfit, akit gyorsított eljárásban fél év felfüggesztett börtönre ítéltek, amiért megrúgott egy rendőrt.