Csak a parlamenti képviselők ellen elkövetett támadások után lett katona az a férfi, akit terrorcselekmények elkövetése miatt vettek őrizetbe. A Magyarok Nyilai nevű csoport három feltételezett tagjára kedden csaptak le, így már kilenc olyan embert fogtak el, akiknek közük lehet az ügyészség szerint Budaházy György által szervezett csoporthoz.

A terrorcselekmények elkövetése után lett csak katona az a férfi, akit kedden vettek őrizetbe - közölte az [origo]-val Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Az ügyészség kedden jelentette be, hogy őrizetbe vettek három, a Magyarok Nyilai nevű szervezettel kapcsolatban álló embert. A két férfit és egy nőt azzal gyanúsítják, hogy 2007-2008-ban részt vettek több országgyűlési képviselő háza elleni támadásban.

Az őrizetbe vétel után, kedden a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt közölte, hogy az egyik gyanúsított szerződéses katona. A tárca közleménye szerint méltatlanság miatt a szerződéses katonát azonnali hatállyal leszerelték és elbocsátották. Az ügyészség szerint a férfi a bűncselekmények elkövetése után került a honvédséghez. Ha a férfi a támadások idején is katona lett volna, akkor ügyében a katonai ügyészség járna el - közölte az [origo]-val a Fazekas.

A honvédelmi tárca megkeresésünkre nem kívánta elárulni, hogy a férfi mikor lett katona, milyen fokozatban és hol szolgált. Nem akart nyilatkozni az ügyben a Katonai Biztonsági Hivatal sem, amelynek segítségével az ügyészség kedden őrizetbe vette a férfit. A szerződéses katonát az különbözteti meg a hivatásostól, hogy egy konkrét időszakra, általában egy misszióra köt szerződést a honvédséggel. Ezzel szemben a hosszabb, komolyabb kiképzést kapott hivatásos katona évtizedeken keresztül szolgál.

Az ügyészség keddi közleményében azt írja, hogy az egyik gyanúsított "a mint mozgalom katonája, 2007. áprilisától kiképzőként folyamatosan részt vett a mozgalom tagjainak különböző támadásokra történő felkészítésében, illetve maga is ajánlkozott, vállalkozott a tervezett cselekmények elkövetésére". Bár a közlemény nem mondja, de valószínűleg arra a férfira aki utal, aki később a honvédség szerződéses katonája lett.

Az ügyészség szerint az önmagát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező csoportot a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György hozta létre 2007 elején. A csoportot azzal gyanúsítják, hogy 2007-ben Molotov-koktélt dobott Kóka János SZDSZ-es képviselő épülő házára, 2007-ben rálőttek Hiller István oktatási miniszter házára, tavaly pedig felgyújtották Dér Zsuzsanna MSZP-s országgyűlési képviselő lakásának ajtaját. Mivel a támadásokkal befolyásolni akarták az Országgyűlés működését - például hogy ne szavazzák meg az egészségbiztosítási törvényt -, ezért ezek terrorcselekménynek minősülnek.

Eddig kilenc olyan embert fogtak el, akiknek a gyanú szerint közük volt a Magyarok Nyilaihoz, közülük 6 előzetes letartóztatásban van, három pedig őrizetben. A kedden őrizetbe vett két férfi közül az egyiket Kóka János, a másikat Dér Zsuzsanna lakása elleni támadással gyanúsítják. A harmadik gyanúsítottat, egy nőt pedig azzal gyanúsítják, hogy a Kóka-ház elleni támadáskor az elkövetők sofőrje volt.

Az egyik még áprilisban őrizetbe vett férfi ügyvédje, Somogyi János az [origo]-nak azt mondta: védencét azzal gyanúsítják, hogy ő lőtt rá Hiller házára, a férfinál ugyanis megtalálták azt a pisztolyt, amelyből a lövéseket leadták. Somogyi szerint a férfi állítja, hogy a fegyvert jóval a támadás után, 2008. október 23-án találta az utcán. A férfi tagadja azt is, hogy köze lenne a Magyarok Nyilaihoz, mindössze azt ismerte el, hogy egy olyan 100-150 fős csoport tagja, akik rendszeresen jártak az elmúlt években kormányellenes tüntetésekre - mondta az ügyvéd.