Postaládákban dúl a bodajki hidegháború

Vágólapra másolva!
"Kizárólag beteges hatalomvágyam volt" - ehhez hasonló bűnbánó mondatokkal volt tele az a bodajki polgármester nevében írt hamis lemondó levél, amely a város összes lakosához eljutott. A polgármester tiltakozás közben jó étvágyat kívánt mindenkinek, de elismeri azt is, hogy nem "nyálas" eszközökkel dolgozik. Riport a kisvárosról, ahol évek óta írásban forrnak az indulatok.
Vágólapra másolva!

Múlt hét pénteken, július 10-én este egy, a polgármester lemondásáról szóló levelet dobtak be a 4400 fős Bodajk valamennyi postaládájába. A levélen a polgármesteri hivatal fejléce, Oszlánszki Zsolt polgármester aláírása és pecsétje látható. Írója önkritikus, bűnbánó szavakkal jelenti be, hogy lemond polgármesteri tisztségéről Bodajkon: "Sok emberrel keveredtem felesleges konfliktusba, amelyek oka kizárólag beteges hatalomvágyam volt. Saját magam és családom nyugalma érdekében úgy döntöttem, hogy elhagyom a települést, polgármesteri tisztségemről lemondok."

A levél írója azt is bevallja, hogy hazudott és elnézést kér azoktól, akiket "bármilyen módon megbántott, feljelentett és megpróbált meghurcolni". Az utolsó sorok pedig így hangzanak: "[...] őszinte megbánásom jeleként ezúttal nem az Önkormányzat, hanem a saját háztartásom költségén sokszorosítottam levelemet."

Oszlánszki Zsolt úgy értesült a levélről, hogy egy helybeli péntek este felhívta, hogy valóban tervezi-e lemondását. A polgármester is megtalálta aztán otthona előtt a levelet, amellyel együtt még aznap éjjel a móri rendőrségre sietett, ahol ismeretlen tettesek ellen közokirat-hamisítás, becsületsértés, rágalmazás és jóhírnév-rontás miatt tett feljelentést.

Nem sokáig habozott a válaszlevél megfogalmazásával sem: a bodajkiak már másnap ebédidőben postaládájukban találták a választ, amely szintén tartalmaz olvasmányos részeket: "Lassan írom, hogy mindenki megértse, azon aberrált emberek is, akik - véleményem szerint - ilyen gyáva, gusztustalan módon próbálnak zavart kelteni városunk tisztességes polgárai között: Eszem ágában sincs lemondani!" Levele végén a polgármester kellemes hétvégét és a hétvégi menühöz jó étvágyat kíván.

"Eszem ágában sincs lemondani" - ismételte meg döntését szerdán az [origo]-nak a polgármesteri hivatalban Oszlánszki. "Nem tudom, ki fogalmazta meg a nevemben a levelet. Én egy sértődött körre gyanakszom, de a rendőrség dolga, hogy kiderítse, kik állnak a háttérben" - mondta a polgármester, aki hetedik éve vezeti a tavaly városi státuszt kapott települést.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre klikkelve megnézheti nagyban a leveleket

Oszlánszki annyit megjegyzett, hogy szerinte a kézbesítés nem tarthatott tovább két óránál, ezért biztosra veszi, hogy nem egy ember magánakciója volt. Bodajk szépen gondozott utcáin és a helyi kocsmákban azonban az [origo] érdeklődésére senki nem tudta megmondani, hogy kik állhatnak a háttérben. Ha tudták is, hogy kik kézbesítették a péntek esti levelet, nem árulták el. A beszélgetésekből azonban az egyértelműen kiderült, hogy többen is vannak a településen, akik nem szívelik Oszlánszkit és nem tetszik nekik polgármesteri tevékenysége sem.

Postaládacsata

Nem tartozik éppen Oszlánszki barátai közé az előző polgármester, Zagyva Lajosné Rencz Katalin sem, aki a péntek esti levélről megjegyezte: "Én nagyon jól szórakoztam rajta, nagyon jó estém volt, akkorákat nevettem. Nem tudom, ki a névtelen levélíró, de az biztos, hogy humora van és jó megfigyelő". Az asszony szerint őt még aznap este fel is hívták helybéliek, hogy indul-e újra a polgármesteri címért. Elmondta azt is, hogy utódjával sosem volt jó a viszonya, pereskedtek is rágalmazással és becsületsértéssel kapcsolatos ügyben. Megmutatta azokat a nyílt leveleket is, amelyeket Oszlánszki írt még 2000-ben és 2001-ben, bírálva az ő tevékenységét.

Úgy tűnik tehát, hogy a levelezés bevett gyakorlat a helyi politikában. Almádi István alpolgármester azt mondta, őt is levélben szólította fel Oszlánszki még júniusban, hogy mondjon le hivataláról. Az ebben írottak szerint Almádi elvesztette hitelét és már nem alkalmas arra, hogy a polgármester feladatokat bízzon rá. Almádi nem mondott le, de jelenleg nem jár be a polgármesteri hivatalba, az [origo] otthonában kereste fel.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Hetedik éve Bodajk élén

Vaskéz

A lankákra épült kisvárosban kérdezősködve azt tapasztaltuk, hogy többeknek nem tetszik a polgármester stílusa, azt azonban elismerik, hogy fejlesztéseivel sokat tett Bodajkért: "Az elmúlt években egymilliárd forintot fordítottam fejlesztésre. Az biztos, hogy vaskézzel végigverek mindent, nem ismerek tréfát. 2002 óta 3 jegyzőt fogyasztottam el, az alkalmatlan munkatársakat elküldtem, több kollégát pedig egyetemre, főiskolára küldtem" - mondja magáról a polgármester, hozzátéve, elismeri, hogy eszközei nem "nyálasak", de szerinte hatékonyak.

Sokak szemében tüske Oszlánszki származása is, aki 1998 őszéig nem járt Bodajkon. "Miért kellett ide idegen, amikor van itt is egy csomó tehetséges ember?" - méltatlankodott egy középkorú nő a város egyik presszójában. A felnőttoktatási szakértői diplomát szerzett polgármester az Alföldről érkezett a Bakony nyúlványaihoz. Korábban Túrkevén lakott, ahol képviselő volt és különféle vállalkozásaiból élt. Mint az [origo]-nak mondta, Bodajkra véletlenül került, elsőként Székesfehérvárt célozta meg családjával, de a túl magas árak miatt egy hirdetésben talált bodajki családi házban telepedtek le.

"Oszlánszkifalva"

A helyben uralkodó feszültségre mindenesetre jellemző, hogy a postaládacsata előtt egy héttel is történ egy incidens, amelynek kapcsán jelenleg nyomoz a rendőrség. Ismeretlenek összefirkálták a polgármesteri hivatal kapuját és megrongálták a zárakat. Oszlánszki szerint a két eset összefügg és az sem véletlen, hogy a rongálás a 200 milliós beruházásból készült sportcentrum átadása előtti hajnalban történt. Mint mondta, a biztonsági kamerák rögzítették az esetet, ezért szerinte hiába maszkírozta el magát az elkövető, fel fogják ismerni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A polgármesteri hivtal kapuját újra lefestették barnára

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, R. Szabó Ágnes az [origo]-nak azt mondta, hogy nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vétsége miatt nyomoz a Móri Rendőrkapitányság, és az esetek összefüggéseit is vizsgálják. Mint mondta, "a közvélemény mielőbbi megnyugtatása érdekében külön nyomozócsoportot állítottak fel az ügy kivizsgálására". Így többek között az ő feladatuk annak kiderítése is, hogy ki ragasztotta fel a sportcentrum avatásának napján az "Oszlánszkifalva" feliratot a településtáblákra.