Tovább előzetesben marad Budaházy

Vágólapra másolva!
Októberig meghosszabbította az ügyészség Budaházy György előzetes letartóztatását. A férfit és társait többek közt terrorcselekménnyel és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Három hónappal, október 19-ig meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság Budaházy György előzetes letartóztatását. A 2002-es hídfoglalásról ismert Budaházyt június 17-én vették őrizetbe és a Központi Nyomozó Főügyészség június 19-én rendelte el előzetes letartóztatását. A főügyészség országgyűlési képviselők elleni támadások szervezésével, továbbá terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítja a férfit.

A gyanú szerint Budaházy György utasítására hajtotta végre az egyik bűntársa Hiller István családi háza elleni lőfegyveres támadást, illetve az ő utasítására dobtak Kóka János épülő házára Molotov-koktélt 2007 decemberében.

A főügyészség gyanúja szerint Budaházy 2009. április elején utasítást adott a bűntársainak arra, hogy helyezzenek el két országgyűlési képviselő házánál - az egyik társa által készített - időzítő szerkezettel ellátott, futball-labdába rejtett nagy mennyiségű robbanóanyagot. Ezeket egy időben akarták felrobbantani. A végrehajtást a rendőrség közbelépése akadályozta meg, de a felhasznált robbanóanyag alkalmas volt emberi élet kioltására.

Mindezek alapján Budaházy Györgyöt "állami szerv kényszerítése céljából fegyverrel kapcsolatos, közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekménnyel", valamint felbujtóként robbanóanyaggal visszaélés bűntettével, illetve kétrendbeli emberölés előkészületével gyanúsítja az ügyészség Budaházyt. A magát "Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg" csoport tagjai közül már kilencen vannak előzetes letartóztatásban.