Vágólapra másolva!
A hét közepén, csütörtökön húzzák meg a ponthatárokat a felsőoktatási intézményeknél. Várhatóan este 8 óra felé derül ki, kit melyik főiskolára vagy egyetemre vettek fel. Maximum 480 pontot lehetett elérni az érettségi, a tanulmányi és a többletpontokkal együtt, viszont minimum 160 pont szükséges, hogy valakit egyáltalán felvegyenek a felsőoktatásba. Idén is a turizmus-vendéglátás a legkeresettebb szak.
Vágólapra másolva!

Csütörtök este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ekkor dől el a mintegy 127 500 felvételiző sorsa. A ponthatárok elsőként a www.felvi.hu portálon jelennek meg, várhatóan este nyolc óra körül. Azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukon engedélyt adtak erre, a vonalhúzás estéjén SMS-ben is értesítést kapnak.

A fővárosban a Millenárison az idén is Pont Ott Party-t tartanak, amelyre kilátogat Hiller István oktatási és kulturális miniszter is. A Millenáris szabadtéri színpadán délután fél hattól felsőoktatási kerekasztal-beszélgetést rendeznek, amelyen szó lesz többek között az ösztöndíj-lehetőségekről és hallgatói juttatásokról, a diákhitel lehetőségeiről, a felsőoktatás minőségének javulását célzó lépésekről.

A ponthatárok megállapítását az idén is egy összetett számítógépes algoritmus segíti, amely képes egyszerre vizsgálni a jelentkezők felvételi összpontszámát, az általuk felállított intézményi rangsort, a felsőoktatási intézményekbe felvehető államilag támogatott hallgatók keretszámát és az intézményi kapacitásszámokat is.

Az algoritmus a jelentkezőket - az általuk elért felvételi összpontszám alapján - szakonként országos rangsorba állítja. Ezután a legjobb teljesítményű jelentkezőtől kezdve elhelyezi őket az általuk első helyen választott intézménybe és szakra.

Ha egy-egy intézmény már feltöltődött a kapacitása határáig, akkor az oda első helyen jelentkezett, a jelentkezői összpontszámokból álló rangsor szerint sorra kerülő diákokat már a második jelentkezési helyükre veszi fel. Ez a folyamat addig zajlik, amíg az adott képzési területen, illetve szakon felvettek száma el nem éri az országosan felvehető államilag támogatott keretszámot. Az algoritmus ezután a költségtérítés jelentkezők között dolgozik tovább, akik közül annyit vesz fel, amennyit az intézmény kapacitása enged.

A diákok felvételi összpontszámát, vagyis a rangsorolás alapjául szolgáló eredményt 400+80 pontos pontszámítási rendszerben számítják ki. A pontszámítás alapját a tanulmányi pontok (maximum 200 pont), az érettségi pontok (maximum 200 pont), valamint a többletpontok (maximum 80 pont) képezik.

Alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre csak az a legalább középfokú végzettséggel rendelkező diák vehető fel, akinek az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de más többletpontok nélküli pontszáma eléri a 160 pontot, ez a minimum ponthatár.

Az idén 127 500 diák jelentkezett egyetemekre és főiskolákra, mintegy 27 ezerrel több, mint tavaly. Alapképzésre 90 600-an, egységes osztatlan képzésre 10 200-an, felsőfokú szakképzésre 6500-an nyújtottak be kérelmet. Mesterképzésre első helyen 17 ezren jelentkeztek.

A diákok összesen 285 ezer jelentkezést adtak be a következő tanévre. A többletből mintegy 12 ezer a nyelvi előkészítő évfolyamon most végző diák és mintegy 11 ezer a mesterképzés bővülése miatti növekedés. 2009 legnépszerűbb alapszakja a turizmus-vendéglátás volt.