Kiraboltak egy pesti és egy kecskeméti bankot

Vágólapra másolva!
Egy XVIII. kerületi bankot rabolt ki egy kalapos-maszkos férfi Budapesten szerdán. A biztonsági őrt lefegyverezte, majd a megszerzett pénzzel együtt elmenekült a pénzintézetből. Kecskeméten pedig egy takarékszövetkezetet rabolt ki egy másik férfi. Ő úgy tett, mintha valutát akarna váltani, majd fegyverrel követelte a bevételt. A rendőrség jelenleg is keresi a két rablót.
Vágólapra másolva!

Maszkos támadó rabolt ki egy pénzintézetet szerda délelőtt, a XVIII. kerületi Üllői úton - közölte a BRFK sajtóügyeletese. Háromnegyed 11 körül lépett be a kalapos, maszkos férfi a bankba, ahol lefegyverezte a biztonsági őrt - mondta Csillag Melinda.

A támadónál ezután már két fegyver is volt. Az egyik alkalmazottól pénzt követelt, majd a megszerzett zsákmánnyal kiment az épületből, és azt kívülről rázárta az alkalmazottakra. Ezután gyalog a szemben lévő parkba menekült. A támadás során lövés nem dördült, senki sem sérült meg.

A támadót nagy erőkkel keresik a rendőrök. Egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy 25-30 év körüli férfi, körülbelül 170 centiméter magas, illetve kalapot, csíkos felsőt és barna táskát viselt.

Idén nyáron ez már a harmadik bankrablás volt az Üllői úton. Június 17-én egy férfi késsel rabolta ki az Ecseri út sarkán álló bankot. Itt lövés is dördült, de nem sérült meg senki. Július 1-jén pedig a XVIII. kerületben egy fegyveres férfi vitt el pénzt egy Üllői úti pénzintézetből. A tettes mindkét esetben elmenekült a zsákmánnyal.

Kecskeméten egy takarékszövetkezet volt az áldozat

Fegyveres férfi rabolt ki egy kecskeméti takarékszövetkezetet szerdán délelőtt. A Szarvasi Takarékszövetkezet kecskeméti fiókjába nem sokkal 12 óra előtt lépett be egy baseballsapkát és napszemüveget viselő férfi, majd az egyik ablakhoz ment.

Azt mondta az alkalmazottnak, hogy valutát akar váltani, majd amikor a dolgozó az okmányait kérte, a táskájába nyúlt. A papírok helyett azonban - az alkalmazott szerint - egy pisztolyt vett elő, és a bevételt követelte. A pénztáros nem ellenkezett, és átadta a nála lévő összeget, amivel a rabló gyalog elmenekült.

Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a támadó 30 év körüli, 170 centiméter magas, sportos testalkatú. Sárga póló és drapp nadrág volt rajta. A pénzintézet biztonsági kamerája feltehetően rögzítette a történteket. A rendőrség emellett a környező térfigyelő és ipari kamerák felvételeit is elemzi.