A milliomos rektoroktól is áldozatot vár Bajnai

Vágólapra másolva!
A sajtóhírek szerint havonta több milliós fizetésben részesülő egyetemi és főiskolai rektorokat is arra kérte Bajnai Gordon kormányfő, hogy a válság idején vegyenek részt a társadalmi szolidaritásban. A közelmúlt sajtóhírei szerint a gödöllői egyetem rektora például havi 4,7 milliót keres, egy másik rektor pedig 4,1 milliót.
Vágólapra másolva!

A kormány tagjaihoz, illetve az állami vállalatok vezetőihez hasonlóan vállaljanak részt a társadalmi szolidaritás területén is - erre kérte az egyetemi és főiskolai rektorokat Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnökségével találkozott, a más témában összehívott megbeszélésen került szóba ez a téma. Szollár Domokos kormányszóvivő az [origo]-nak azt mondta, a miniszterelnök kérése összefügg a rektorok magas fizetéséről szóló hírekkel.

Az elmúlt napokban több hír jelent meg arról, hogy a válság idején az egyetemi és főiskolai rektorok továbbra is milliókat keresnek havonta. A Blikk szerint a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) rektora, Solti László havi 4,7 milliós fizetést kap, és 2009 első fél évében további 14 milliós prémiumhoz jutott. (Az egyetem visszautasította az intézményt "negatív színben feltüntető megállapításokat", alaptalannak nevezve őket, de a konkrét összeget nem vitatta.) Magda Sándor szocialista képviselő, a Károly Róbert Főiskola rektora pedig vagyonnyilatkozata alapján havi 4,1 millió forintot kap.

Később a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy a rektorok nem közlik fizetésük pontos mértékét. A felsőoktatási intézmények vezetői közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben leszögezik, hogy nem hozzák nyilvánosságra a fizetéseiket, mert azok nem minősülnek közérdekű adatnak, hanem személyes adatok.

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára az üggyel kapcsolatban azt mondta: a kormány az egyetemek autonómiája miatt nem szólhat bele, hogy a rektorok mekkora illetményt kapnak, ezt az intézmények vezetései döntik el. A rektori fizetések emelését ugyanakkor az idén nem látja indokoltnak a minisztérium - tette hozzá.

Az államnak van ráhatása az állami vezetőkre, de a rektorokat csak kérni tudja a szolidaritásra - erősítette meg Szollár Domokos is az [origo]-nak. Szerinte azonban - bár ezzel függött össze Bajnai kérése, ezzel nem csupán a rektorok fizetésére utalt. Az MRK elnökségi tagjai azt válaszolták a miniszterelnöknek, hogy ebből a célból hoznak létre egy Ösztöndíj Alapot, amely a nehéz helyzetben lévő egyetemi hallgatókat segíti meg. Az Ösztöndíj Alapba a rektorok személyesen, de az általuk vezetett szervezetek is befizetnek.

Az [origo] csütörtökön kereste Szabó Gábort, az MRK elnökét, eddig azonban nem sikerült elérnünk.